Sport

Csaknem 40 országból érkeznek a hazai öttusa-vk-ra

Az előzetes jelentkezések alapján 39 ország 99 férfi és 77 női öttusázója indul majd a májusi világkupaversenyen, melyre először kerül sor Százhalombattán.

Szabó Lajos, a hazai sportági szövetség elnöke az esemény budapesti sajtótájékoztatóján többek között arról beszélt, hogy a márciusi, kairói vk-forduló törlésével felértékelődött a magyarországi viadal, vélhetően ennek is köszönhető a jelentős érdeklődés.

Macsali Róbert, a Duna-parti város sportreferense, aki a betegség miatt távolmaradt polgármestert, Vezér Mihályt helyettesítve képviselte a versenynek otthont adó települést, kiemelte, hogy Százhalombatta régóta viseli a Nemzeti Sportváros címet, és jelenleg 34 sportegyesületben mintegy kétezer igazolt sportoló edz. “A világkupát úgy rendezzük meg, hogy ötszáz méteren belül elérhető lesz valamennyi helyszín. A vívást a sportcsarnokban, az úszást az 50 méteres versenymedencében, a lovaglást és a kombinált számot pedig a saját magunk által kialakított tó partján bonyolítjuk le” – mondta.

A májusi világkupák 1963-ig visszanyúló történetében döntő többségében férfiversenyeket rendeztek Magyarországon, a mostani lesz az első alkalom, hogy az erősebb nem képviselőinek a részvételével vidéken zajlanak majd a küzdelmek, a nők már korábban is gyakran megfordultak a fővároson kívül.

A sajtótájékoztatón jelen volt a válogatott négy tagja – Gyenesei Leila, Tóth Adrienn, Marosi Ádám és Németh Róbert – is, ők valamennyien arról beszéltek, hogy várják már a százhalombattai világkupát, már csak azért is, mert idén eddig keveset versenyeztek.

A vk-sorozat február végén az egyesült államokbeli Palm Springsben kezdődött. A márciusi versenyt, melyet Kairóba terveztek, az ottani feszült politikai helyzet miatt törölték. Ezen a héten az olaszországi Sassariban találkoznak a sportág legjobbjai, s azután következik – május 5. és 8. között – a magyarországi forduló, a TriGránit Vk, amely eredetileg Budapest helyszínnel szerepelt a nemzetközi versenynaptárban. Májusban lesz még egy viadal, mégpedig a kínai Csengtuban (Chengdu), végül a sorozatot lezáró világkupadöntőt július második hétvégéjén rendezik Londonban.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik