Sport

Mezei Richárd lett a Pick Szeged új vezetője

A kézilabdacsapat korábbi válogatott játékosa biztos és átlátható anyagi és szakmai környezetet teremtene.

“Nagyon lényeges számunkra, hogy követhető és átlátható szervezeti működést folytassunk, és ezt stabil és megbízható partneri körrel tegyük. Ennek érdekében mind a csapat irányában, mind pedig a nyilvánosság felé érthető és tiszta kommunikációt folytatunk majd. Célunk, hogy a Pick Szeged úgy a hazai, mint a nemzetközi elitben megőrizze előkelő helyét, és érdemes legyen akár támogatóként, akár szurkolóként mellé állni” – fogalmazott az új menedzsmentet bemutató sajtótájékoztatón Mezei Richárd, a Pick Kézilabda Zrt. új vezérigazgatója.

A csapatot működtető cég igazgatóságának elnökévé Szűcs Ernő Pétert nevezték ki, aki hangsúlyozta: az elmúlt hetekben minden részletre kiterjedően átvilágították a csapat működését, és elkészítették a középtávú terveket, amikben a felnőtt csapaton felül nagy hangsúlyt kap a szponzori kör bővítése, az utánpótlásbázis kialakítása, valamint az orvosi és rehabilitációs háttér megerősítése is.

“Reményeink szerint a csapat 3-5 éves távlatban a Bajnokok Ligája meghatározó szereplője lehet” – tette hozzá az elnök.

Elhangzott az is, hogy a kézilabdacsapat összetételének magját a jelenlegi szezont végigjátszók alkotják majd, de emellett törekszenek új, minőségi és lehetőleg magyar játékosok szerződtetésére is.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik