Sport

Szeged 50 millióval támogatja a kajak-kenu vb-t

Az előrejelzések szerint mintegy 90 ország 2000 sportolója érkezik majd a dél-alföldi városba.

Szeged város önkormányzata támogatói szerződést kötött a Magyar Kajak-Kenu Szövetséggel (MKKSZ): a képviselő-testület döntése alapján a város 50 millió forinttal járul hozzá a Maty-éren rendezendő, augusztusi, olimpiai kvalifikációs világbajnokság lebonyolításához – jelentették be az érintettek.

Amint azt Botka László (MSZP) polgármester a megállapodás aláírását megelőzően elmondta: a település számára rendkívül fontos befektetés a rendezvény, hiszen világszerte ismertté teszi Szegedet.

Baráth Etele, az MKKSZ elnöke úgy fogalmazott: nemzetközi szinten is nagyon kedvelik a szegedi pályát a versenyzők, s a város és környékének vendégszeretete is nagy vonzerő. Hozzátette: a vb-n mozgássérült versenyzők is indulnak, az ő fogadásukhoz szükséges akadálymentesítés is kiépült, ez szintén egyedivé teszi a helyszínt.

Schmidt Gábor, az MKKSZ főtitkára, a Mol kajak-kenu világbajnokság szervezőbizottságának vezetője kiemelte: az előkészítés jól halad, a cél pedig az, hogy minden eddiginél jobb körülmények között tudják fogadni a versenyzőket. Ahogy fogalmazott: már most látszik, hogy rendkívül nagy a szurkolói érdeklődés, szálláshely szempontjából részben már kinőtték Szegedet, de a térségben megvalósult közelmúltbeli infrastrukturális fejlesztések révén nem lesz probléma ezen a területen. A 2006-os vb-hez képest ezerrel több ülőhelyet tudnak biztosítani, ami 11 ezer néző elhelyezését teszi lehetővé a pályánál. A munka folyik, folyamatosak a szervezőbizottsági ülések, zajlanak a bejárások.

Storcz Botond, a válogatott szövetségi kapitánya elárulta, hogy az elmúlt hetek meleg vízi táborai után már itthon készülnek a magyar versenyzők, lassan kezdik “belakni” a Maty-ért. Vajda Attiláék egy hete Szegeden edzenek, a várandós Janics Natasa pedig Plovdivba ment edzőtáborba, s már a 2012-es olimpiára való felkészülés jegyében dolgozik, amíg bírja a munkát. A vb-felkészülés utolsó fázisa a tervek szerint Szegeden zajlik majd, a versenyt megelőző három hétben a magyarok már ott tréningeznek majd.

Bejelentették továbbá, hogy a vb-re a jegyárusítás május 15-én kezdődik meg, az árakat a következő két hétben állapítják meg.

AJÁNLOTT LINK:

A világbajnokság honlapja (szeged2011.hu)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik