Sport

115 éves az újkori olimpia

Az utolsó ókori, illetve az első újkori olimpia között nem kevesebb mint 1503 év telt el. Az ötkarikás játékok szellemét Pierre de Coubertin élesztette fel, aki a frank-porosz háború francia vereségének okait kutatva arra jött rá, hogy több figyelmet kellene fordítani a katonák fizikai erőnlétére.

Mindemellett az a cél is a szeme előtt lebegett, hogy a különböző nemzetek fiataljai háborúskodás helyett inkább a különböző sportágakban mérjék össze erejüket. De Coubertin William Penny Brooks, a Wenlocki Évi Társadalmi Olimpiai Játékok kiötlője, illetve Evangelosz Zappasz, gazdag görög sportbarát ötleteire épített elképzeléseit, melyet egy kongresszuson elő is adott. Ezen a tanácskozáson alapították meg a Nemzetközi Olimpiai Bizottságot (1894, Kemény Ferenc is jelen volt). A megjelent tizenhárom ország képviselői abban is megegyeztek, hogy az első újkori olimpiára Athénban kerül sor, a játékokat 1896-ban rendezték meg, április 6-án kezdődtek a küzdelmek. Érdekesség, hogy Szokolyi Alajos volt az első versenyző az újkori játékok során, akit pályára szólítottak, az 1-es rajtszámot viselte a százméteres síkfutás alkalmával, harmadik lett végül.

Az ötkarikás programban kilenc sportág (atlétika, birkózás, kerékpározás, sportlövészet, súlyemelés, tenisz, torna, úszás és vívás) szerepelt, 14 ország 241 sportolója vett részt az eseményen. Magyarország a hatodik helyen zárt az éremtáblázaton, a mieink két arany-, egy ezüst- és három bronzérmet szereztek.

A mi szempontunkból az 1952-es helsinki játékok volt a legsikeresebb, amikor is összesen 42 érmet (16 arany, 10 ezüst és 16 bronz formájában) bezsebelve végzett hazánk az éremtáblázat harmadik helyén. Összességében a legtöbb babér vívóink számára termett, így nem csoda, hogy a legeredményesebb sportolónk Gerevich Aladár az újkori olimpiák során, aki egymaga 7 arany-, 1 ezüst- és két bronzérmet nyert – ezeken kívül egy ötödik helyet szerzett.

2012-ben, Londonban már a 30. újkori olimpiát rendezik majd, legutóbb Pekingben (2008) találkoztak az ötkarikás játékokon a sportolók, melyen már 204 ország 11028 versenyzője volt érdekelt.

1924 óta a téli sportok szerelmesei is az olimpia égisze alatt mérik össze erejüket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik