Sport

Ungvári B-próbája is pozitív lett

A 73 kg-os cselgáncsozó a Hungária Kupán produkált pozitív doppingmintát. A szövetség kiáll mellette.

A Magyar Judo Szövetség közölte, hogy Ungvári Attila hazugságvizsgálatnak vetette alá magát, és az az ártatlanságát bizonyítja.

A B-próbát a magyar dzsúdós egy bécsi laborban végeztette el, az eredmény azonban megegyezett az A-teszttel. A sportoló által szolgáltatott vizeletben az anabolikus szteroidok közé tartozó sztanozololt, valamint furoszemid nevű vízhajtót is találtak az ellenőrök. A versenyző január közepén, a bakui világkupa után is pozitív mintát adott, akkor sztanozolol nyomaira bukkantak mintájában.

Az ügyben a fegyelmi eljárást a nemzetközi szövetség folytatja majd le. Az MJSZ keddi közleménye szerint Ungvári Attila, illetve testvére, Miklós, valamint edzőjük, Bíró Tamás a március 9-i elnökségi ülésen jelezték, hogy önkéntesen hazugságvizsgálatnak vetik alá magukat.

A három, hivatalosan akkreditált laboratóriumban elvégzett poligráfos vizsgálat eredménye egyértelműen negatív, ez pedig azt valószínűsíti, hogy a sportoló tudta nélkül került szerveztébe a tiltott anyag. A szövetség ezért tett feljelentést ismeretlen tettes ellen.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik