Sport

Lőrincz Tamás ezüstérmes a birkózó-Eb-n

A kötöttfogásúak 66 kg-os csoportjában lett második a magyar fiú a dortmundi kontinenstornán.

A 2006-ban Eb-győztes magyar a tavaly vb-harmadik, Pekingben egy súlycsoporttal lejjebb olimpiai ezüstérmes azeri Vitalij Rahimov, a török Abdulsamed Günal és a vb-harmadik, Eb-ezüstérmes román Ion Iulian Panait legyőzése után a döntőben a 2010-ben világbajnok, 2009-ben Eb-aranyérmes orosz Ambako Vahadzével birkózott, akitől három menetben kikapott.

Az elsőben ellenfele kivédekezett egy parterhelyzetet, majd a másodikban ugyanezt megcsinálta Lőrincz is. A harmadik szakaszban volt egy összekapaszkodás a szőnyeg szélén, a magyar birkózó megpróbálta lecsavarni Vahadzét, de egy kicsit elkapkodta, s végül riválisa csinált egy hárompontos akciót. A végén még akadt egy-egy mögé kerülés, így alakult ki a végeredmény (0-1, 1-0, 1-4).

“Bosszant, hogy elhamarkodtam azt az akciót az összekapaszkodásnál. Négyszer birkóztam eddig az orosz fiúval, mind a négyszer kikaptam tőle, de sohasem álltam ilyen közel a győzelemhez” – nyilatkozott Lőrincz. “Egyébként egész nap nagyon jó formában éreztem magam, ezért is bíztam abban a döntő előtt, hogy most elkaphatom Vahadzét. Ez ugyan nem jött össze, de most már megvan a recept ellene: sokat kell mozgatni” – mondta a magyar birkózó.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik