Sport

Erdeinek több lehetősége is akad

Futó Csaba
Futó Csaba

újságíró. 2011. 04. 01. 09:25

Pálfai Károly, Erdei Zsolt PR-menedzsere elmondta, Madár kirobbanó formában várja leendő ellenfelét.

Mint ismert, korábban több hír is napvilágot látott azzal kapcsolatban, hogy Erdei Zsolt április 16-án szorítóba lép, a magyar ökölvívó azonban hétfőn mégsem utazott el az Egyesült Államokba. Pálfai Károly PR-menedzser a Népszavának elárulta, Madár valóban elkezdte a felkészüléseket januárban, hogy amennyiben összejön a tavaszi mérkőzés, úgy jó formában legyen – ezt tartja is az öklöző, a hét elején 79 és fél kilogrammot nyomott.

Loui DiBella mérkőzésszervező és Erdei korábban három plusz két meccsre szerződött le és megállapodtak abban, hogy a harmadik lenne egy címmeccs, vagy egy nagy sztár elleni rangadó, DiBella azonban már most gőzerővel azon dolgozik, hogy Erdei következő találkozóján komoly riválissal találkozzon.

Bernard Hopkins például szívesen ringbe szállt volna honfitársunkkal, ugyanakkor május 21-én visszavágót kell vívnia Jean Pascal ellen kettejük botrányszagú „odavágója” miatt – érdekes volt a pontozás, a kanadai így megőrizhette WBC-övét.

Amennyiben nem sikerült áprilisra ellenfelet találni Erdeinek, úgy májusban, esetleg júniusban bokszolhat, ellenben ha szorítóba lép a hónapban, akkor már júliusban jöhet a következő találkozó. Talonban van egyébként az IBF félnehézsúlyú övét birtokló Travoris Cloud (22 profi meccséből mindet megnyerte), azonban menedzsere, Don King és az HBO televíziós társaság egyeztetése holtpontra jutott, így Erdeiék keze is meg van kötve.

AJÁNLOTT LINK:

Madár: repül vagy marad? (Népszava)

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Magyarországról szertegurulnak az uniós támogatások Delaware-től Tallinig

A anti-Brexit demonstrator dressed in a Union Flag suit and waving an EU flag stands on the road outside the Houses of Parliament in central London on March 29, 2018. - The one-year countdown to Britain's exit from the European Union began on March 29, 2018 with Prime Minister Theresa May touring the UK shore up support for the government's Brexit strategy. (Photo by Daniel LEAL-OLIVAS / AFP)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.