Sport

A 84 éve született Puskás Ferencre emlékeztek

Emilio Butragueno, a Real Madrid intézményi kapcsolatokért felelős igazgatója is koszorút helyezett el pénteken délután Puskás Ferenc, az Aranycsapat és a spanyol fővárosi klub legendás futballistájának emlékére a Szent István Bazilika altemplomában.

Orbán Viktor miniszterelnök nevében Jakab János, a kormányfő tanácsadója, a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia képviseletében pedig Gellei Imre szakmai igazgató helyezett el koszorút és gyújtott mécsest a megemlékezésen.

Puskás Ferenc élettörténete:

„Hogy mi fogott meg benne először? A vidámsága. Optimista volt, semmiből sem csinált problémát, szórta a tréfákat, hihetetlenül mulatságos és nagyon éles eszű fiú volt” – mondta Öcsiről felesége, Hunyadváry Erzsébet.

Nagy zsivány volt a pályán és azon kívül is az 1927. április 1-jén (vitatott, hogy 1-jén vagy 2-án), Purczeld Ferenc néven született zseni. Becézték Higanynak, Svábnak, Spanyolországban pedig természetesen Panchónak.

Bozsik József nagy barátja volt, gyerekként együtt kezdték a Kispestben (már 15 évesen a pályán volt hamis adatokkal, Kovács Miklós álnéven – akkoriban 20 év volt a korhatár a felnőtteknél). A Honvéddal ötször lett bajnok, négyszer gólkirály.

Egy emlékvideó Puskás Ferencről:

Olimpiai bajnok, világbajnoki ezüstérmes (erről most bővebben nem szólunk). 1956 után emigrált, emiatt a FIFA másfél évre eltiltotta a játéktól az MLSZ közbenjárására. 1958-ban a Santiago Bernabeu mellett dolgozó Österreicher Emil meghívására igazolt a Real Madridhoz. Négyszer lett gólkirály, hatszor bajnok Spanyolországban, a Real egyik örökös legendája maradt (háromszoros BEK-győztes). Szerepelt a spanyol válogatottban is.

39 éves volt, amikor abbahagyta a játékot, utána edző lett a világ számos országában, így Spanyolországban, Ausztráliában (itt is bajnok, kupagyőztes lett), az Egyesült Államokban, Egyiptomban, Szaúd-Arábiában, Chilében, de legnagyobb sikerét a Panathinaikosszal érte el, 1971-ben BEK-döntőt játszottak. 1993-ban irányította a magyar válogatottat is szövetségi kapitányként.

Énekelni is tudott – Nótás kedvű volt az apám:

1991-ben költözött vissza Magyarországra, végleg. Nevét viseli az egykori Népstadion és a FIFA egyik díja, amely a legszebb gólért jár, évente.

2006. november 17-én hunyt el Budapesten.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik