Sport

Gyurta Gergely a világranglista második helyén

Elégedetten összegezte a háromnapos Budapest-bajnokság eredményeit Kiss László, az úszók szövetségi kapitánya.

“A felkészülési időszaknak megfelelő, jó, illetve nagyon jó időket értek el versenyzőink, és a legjobbjaink gyakorlatilag kivétel nélkül remekeltek” – fogalmazott a mester a vasárnapi záródöntőket követően, kiemelve Gyurta Gergelyt, aki frissen úszott idejével a világranglista élmezőnyében találja magát 800 gyorson.

A harmadik a világrangsorban 200 pillangón ifjúsági olimpiai bajnokunk, Biczó Bence, ugyanitt Cseh László a negyedik. Lacinak van még két hatodik pozíciója is: 100 pillangón és 200 vegyesen. Gyurta Dani 100 mellen a negyedik, 200-on a kilencedik a világranglistán, Kis Gergő pedig 400 gyorson avanzsált előre ötödiknek a nemzetközi lajstromban. Ne feledkezzünk el a szintén ifi olimpiai aranyérmes Bernek Péterről sem, ő a hetedik most 200 háton.”

Ami a hölgyeket illeti (a távolmaradó Hosszú Katinka nemrég három amerikai egyetemi bajnoki címet szerzett): kiemelendő Jakabos Zsuzsanna, aki 200 gyorson a nyolcadik, 400 vegyesen a kilencedik, előbbi számban Mutina Ágnes pedig a 11. a világrangsorban.

A sanghaji világbajnokság júliusban lesz – addig tovább lehet javítani az időeredményeken.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik