Sport

Gyulay a kajak-kenu szövetség alelnöke

A Magyar Kajak-Kenu Szövetség éves rendes közgyűlésén megszavazták az elnökségi beszámolót.

Március 25-én pénteken tartotta soros közgyűlését az MKKSz, melyen az elnök, dr. Baráth Etele elmondta, a sportág újabb sikeres éven van túl, azonban továbbra is fontos, hogy a szervezet előre tudjon gondolkodni, így továbbra is kiemelten fontos az utánpótlás-rendszer, valamint a klubok és az edzők támogatása. Ennek érdekében alakult egy munkacsoport, amely szeptemberre előkészíti a szükséges változtatásokat.

A közgyűlés a 2010-es év közhasznú beszámolójából megtudhatta, hogy a szövetség „stabil és példamutató” gazdálkodást folytat, a belső szabályoknak megfelelő a működés.

A küldöttek módosították az alapszabályt, és új tisztségviselőket választottak, a kétszeres olimpiai bajnok kajakost, a Magyar Olimpiai Bizottság alelönökét, Gyulay Zsoltot egyhangúlag ruházták fel a frissen létrehozott marketingalelnöki pozícióval. Dr. Ábrahám Attila képviseli mostantól az olimpiai bajnokokat, Chladek Kálmán, a Szolnoki Sportcentrum igazgatóhelyettese pedig az Észak-Alföld régió tagszervezetének képviseletét látja el a jövőben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik