Sport

Gémesi György ismét a MOB alelnöke

A Nemzeti Sportszövetség elnöke az egyetlen jelölt volt a posztra.

Az alelnöki pozíció Borkai Zsolt elnökké választásával üresedett meg. A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) közgyűlésén tartott szavazáson 113-an igennel, 3-an nemmel voksoltak, míg egy szavazat érvénytelen volt. Gémesi korábban nyolc évig, 2000 és 2008 között már tevékenykedett MOB-alelnökként. Gödöllő polgármestere mellett Gyárfás Tamás, Gyulay Zsolt és Szabó Tamás még a MOB alelnöke.

A közgyűlés Borkai Zsolt elnöki beszámolójával kezdődött. A MOB elnöke ismertetve a legutóbbi időszakban történt legfontosabb változásokat, azzal zárta beszédét, hogy a MOB hatásköre és feladatköre nagymértékben kibővült, de célja továbbra is, hogy “tiszta, átlátható viszonyok mellett a sport támogatását maradéktalanul el tudja látni.”

Ez követően elismerések átadására került sor. A Nők a sportban bizottság Életműdíját a 97 éves Tőrös Olga, az 1936-os berlini olimpián bronzérmes tornászcsapat tagja kapta. Az Éves teljesítményért elnevezésű díjat Barta Nóra Eb-harmadik műugró, a különdíjat a tavaly a versenyzéstől végleg visszavonult Nagy Tímea, kétszeres olimpiai bajnok párbajtőröző, a Junior-díjat pedig Kapás Boglárka, az ifjúsági olimpián győztes úszó vehette át.

MOB Érdemérmet kapott Babati Lajos, a MOB szervezési és marketingigazgatója. MOB-díjban részesült: Bartók Miklós, a Magyar Telekom kommunikációs és rendezvénymenedzsere, Győr Béla, a MOB hagyományőrző albizottságának vezetője, Kiss Mihály, a Grosics Gyula Sportiskola igazgatója, Kovács Géza, az Egri Városi Sportiskola igazgatója és Rátonyi Gábor, a zuglói önkormányzat sportbizottságának elnöke.

Molnár Zoltán főtitkár a tavalyi költségvetésről szóló beszámolóban kiemelte, hogy az 517 milliósra tervezett büdzsé év közben 1,2 milliárdra emelkedett, elsősorban azért, mert 680 millió forint plusz támogatás érkezett a kormánytól, a 312 millióra tervezett saját bevétel pedig 416 milliót tett ki. Az idei költségvetésben az államtól átvett feladatok miatt már 6,3 milliárd forinttal számolhat a MOB, az olimpiai szakmai felkészülésre 2,1 milliárd jut.

Szabó Bence sportigazgató a jövő évi londoni olimpiai felkészülésről elmondta, hogy a kvalifikációs versenyekhez az anyagiak rendelkezésre állnak. A szövetségekkel való egyeztetés után minden sportág versenyzői a számukra optimális időpontban utazhatnak majd a játékokra. A MOB jelenleg 160-170 versenyző részvételével számol, amennyiben négy csapatnak – a férfi és női kézilabda- és vízilabda-válogatottnak – is sikerül megszereznie az indulási jogot.

Szabó Bence hangsúlyozta, hogy az egyes szövetségekkel, nevezetesen az úszószövetséggel (MÚSZ) való elszámolási vita miatt nem fordulhat elő, hogy a szakmai munka hátrányt szenvedjen, s ne jusson hozzá a támogatáshoz.

A MÚSZ ügye eredetileg nem szerepelt a napirenden, de Török Ferenc javaslatára a közgyűlés megszavazta, hogy az egyebek között tárgyalja a tavalyi margitszigeti Európa-bajnokság kapcsán kirobbant elszámolási vitát. Gyárfás Tamás, a MÚSZ elnöke beszédében hosszan cáfolta a szövetséget ért vádakat, kiemelve, hogy a MÚSZ-nak az állam felé nincs tartozása, összesen 81 millióval tartozik külső beszállítóknak. Kérte Borkai Zsoltot és a MOB tagságát, hogy álljon ki az úszószövetség mellett. A MOB elnöke válaszában leszögezte, a MOB-nak nem az a feladata, hogy állást foglaljon ilyen vitás kérdésekben, hanem az, hogy biztosítsa a versenyzők nyugodt felkészülését. Hangsúlyozta, a sportolók és edzők továbbra is megkapják a közvetlen támogatást.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik