Sport

Simán nyert a Veszprém és a Szeged

Mindkét csapat győzelemmel hangolt a férfi kézilabda NB I hétvégi szuperrangadójára. Drámai meccs Balatonfüreden.

Öt mérkőzést is rendeznek ma az élvonal 22. fordulójában. Az MKB Veszprém előtt kötelező feladat állt, az Orosháza nem is tudta megnehezíteni a hétvégi, Szeged elleni bajnoki rangadóra, valamint a jövő heti barcelonai Bajnokok Ligája nyolcaddöntőre készülő csapat dolgát. Császárék 10 gólos félidei előny után végül 15 találattal kerekedtek felül.

A Pick Szeged úgy tűnt, megszenved a Mezőkövesd ellen, félidőben mindössze egy góllal vezettek hazai pályán. A második játékrészben azonban érvényesült a papírforma, végül 34-24-re győzött a bajnokság második helyezettje.

A felsőházba kerülés volt a tét a Balatonfüred-FTC összecsapáson, a hazaiak ugyanis a Tatabányával együtt csak egy ponttal vannak lemaradva a harmadik helyen álló zöld-fehérektől. A Fradi azonban később utazik még Szegedre is, így nekik az előny ellenére sem lett volna megfelelő a pontosztozkodás. A vendégek ennek megfelelően négy gólos előnyre tettek szert az első félidő végére, végül azonban örülniük kellett az egy pontnak is: a hazaiak a lefújás pillanatában 23-23-as állásnál rontottak ziccert.

A Dunaferr simán nyert a Péccsel szemben, míg a PLER a Barátság Kupa keretein belül csak egy félidőn keresztül tudta tartani magát a szlovák Tatran Presov ellen, végül azonban kilenc gólos vereséget szenvedett.

Eredmények:

Budapest Bank férfi liga:

MKB Veszprém – Orosháza 42-27 (21-11)
Pick Szeged-Mezőkövesd 34-24 (15-14)
Dunaferr-Alexandra – TM-Line Pécs 40-27 (19-10)
Balatonfüred – Celebi-FTC 23-23 (9-13)

Barátság Kupa:

PLER – Tatran Presov (szlovák) 33-42 (19-20)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik