Sport

Megkezdődött az olimpiai jegyek árusítása

Már lehet előjegyezni az olimpiai rendezvényekre a tiketteket az erre a célra létrehozott weboldalon.

A forgalomba kerülő 6,6 millió jegyért a Nagy-Britanniában és a brit korona függő területein élők, valamint az európai gazdasági térség – az EU-tagállamok, köztük Magyarország, emellett Norvégia, Izland és Svájc – állampolgárai folyamodhatnak közvetlenül a londoni szervező bizottság külön e célra létrehozott honlapján – http://www.tickets.london2012.com/homepage -, de fordulhatnak országuk kijelölt viszonteladóihoz is.

A folyamodványokat egy online “számla” létrehozásával kell benyújtani, a határidő április 26., 23 óra 59 perc.

A szervezők hangsúlyozzák, hogy ugyanannyi esélyük van az első napon jelentkezőknek, mint azoknak, akik az utolsó nap utolsó percében küldik el jegyigényüket, ugyanis a kérvényeket a jelentkezési határidő letelte után összesítik, és túljegyzés esetén sorsolással osztják el a belépőket az adott versenyre.

A jelentkezőket a szervezők június 24-éig értesítik e-mailben vagy postai levélben arról, hogy hozzájutottak-e igényelt belépőikhez, igaz, a jegyek ellenértékét már korábban leemelik a bankszámláról.

A belépők 90 százaléka 100 fontnál (32 ezer forintnál) olcsóbb lesz; kétharmadukért 50 fontnál, 25 százalékukért 20 fontnál kevesebbet kell majd fizetni. A legdrágább jegycsomag – utalva a londoni olimpia évére – 2012 fontba kerül.

Lesznek ingyenesen megtekinthető események is, köztük a maratonfutás, illetve az országúti kerékpárversenyek.

Közben a brit főváros központjában lévő Trafalgar téren ezzel egy időben felavattak egy hatalmas, 6,5 méter magas visszaszámláló órát, amely az olimpiai megnyitó kezdetéig hátralévő időt mutatja.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik