Sport

Hazugsággal vádolják Sidi Pétert

A világ egyik legjobb sportlövője keményen bírálta a szövetséget, négy társával együtt saját kezébe vette a sorsát.

A világ- és Európa-bajnok puskás, Sidi Péter kezdeményezésére a most visszatért olimpiai bajnok skeetlövő, Igaly Diána, a dupla trap sydney-i ötödikje, korábbi vb-ezüstérmese, Gerebics Roland, a tavalyi vb-n ugyanebben a számban ötödik Bognár Richárd és az Eb-második pisztolyos, Csonka Zsófia döntött úgy, hogy megalakítják az olimpiai felkészülési műhely klubot, mely a “valós sportolói érdekeket és igényeket hivatott támogatni”.

“A magyar szövetség elnöke, Krzyzewsky Miklós sokszor hangoztatta, hogy széthúzás van a versenyzők között, de én ezt sosem éreztem – nyilatkozta az MTI-nek az utóbbi időkben nemcsak Magyarországon, de a világon is a legjobb puskások között számon tartott, 2009-ben a legjobbnak választott Sidi. – Megkerestem őket egyenként, s mindannyian rábólintottak az ötletre. Külön-külön csak sportlövők vagyunk, de együtt mi vagyunk a magyar olimpiai sportlövészet”.

Sidi szerint a szövetség nem készített olimpiai tervet az idei esztendőre: “Őszintén szólva nem volt más megoldás, mert úgy érzem a szövetség nagyon csúnyán leszerepelt, nem készült semmiféle stratégia az olimpiai kvalifikáció szempontjából legfontosabb évre, az ideire, pedig már tavaly ősszel meg kellett volna tervezni az edzőtáborokat és a felkészülést.” – mondta.

“Sajnos a sportág vezetése régóta nem működik jól, én úgy látom, az a cél, hogy ne legyenek eredmények, ne legyünk rivaldafényben, a zavarosban jobban lehet halászni. Krzyzewsky úr a mostani Eb-n is leszerepelt, képes volt vasárnap az eredményhirdetés előtt elmenni, a magyar himnuszt sem várta meg, ami megalázó volt, s elsősorban nem nekem, hanem a csapattársaimnak, akikkel harmadikok lettünk – fogalmazott a sportoló.

A szövetség szerint Sidi hazudik

Tételesen tudjuk cáfolni ezeket az állításokat, amelyek gyalázatos hazugságok – mondta az MTI-nek Krzyzewsky Miklós. Az elnök elmondta, hogy SMS-üzenetet küldött vasárnap Sidinek, s azért kellett elsietnie Bresciából, mert másnap 8:30 órától tárgyalásra volt hivatalos.

A sportoló azon állítására, miszerint nem készült stratégia az olimpiai kvalifikációra, Krzyzewsky úgy reagált: mindent időben elkészítettek, és le is adtak.

Az elnök hozzátette, idén egyelőre nem kaptak még pénzt a Magyar Olimpiai Bizottságtól, mindössze ötmillió forint előleget, ugyanakkor rengeteget kellett költeniük már eddig is.

“Nagyon bízom benne, hogy a többi versenyző elhatárolódik majd Sidi Péter vagdalkozásaitól” – mondta Krzyzewsky Miklós, aki hozzátette, hogy a március 21-i elnökségi ülésen tárgyalni fognak Sidi szerinte felettébb káros nyilatkozatairól.

“A magyar sportban példátlan, hogy egy olyan versenyző, akinek a szövetsége az elmúlt 10 évben minden jelentős nagy versenyen biztosította és fizette az indulását, és az utóbbi években az ő utaztatására és felkészülésére fordította a legtöbb pénzt, ilyen stílusban, hangnemben és rágalmakkal forduljon a szövetsége ellen” – nyilatkozta a sportlövő szövetséget 1999 októbere óta irányító elnök.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik