Sport

Doppingügy: a szövetség szerint Ungvári vétlen

A Magyar Judo Szövetség kiáll a sportoló mellett.

Az Európa-bajnoki harmadik ceglédi cselgáncsozó a 73 kg-ban nyert aranyérme után pozitív doppingmintát szolgáltatott a februári Hungária Kupán. Szervezetében az anabolikus szteroidok közé tartozó sztanozololt találtak, ráadásul január közepén, a bakui Világkupa utáni vizsgálaton is pozitív lett a tesztje.

“A szövetség elnöksége kiáll Ungvári Attila mellett, meggyőződése, hogy a sportoló vétlen a tiltott szer szándékos használatát illetően” – áll az Magyar Judo Szövetség (MJSZ) elnökségének szerdai ülését követően kiadott közleményében. “Az elnökség az ügy kapcsán újratárgyalta a szövetség doppingellenes stratégiáját, fokozottan felhívta a sportolók és edzők figyelmét a körültekintő és felelősségteljes magatartásra.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik