Sport

A Komjádiban kapott ki a Vasas

A Mladost Zagreb 9-8-ra győzte le a magyar együttest.

Nem javított az Euroliga második csoportkörében a Vasas férfi vízilabdacsapata: négyesében a magyar bajnok egy góllal alulmaradt a horvát Mladost Zagrebbel szemben a Komjádi uszodában, miután az első fordulóban kikapott a kvartett másik horvát együttesének, a Primorje Rijekának az otthonában.

A fiumei 13-6-os, súlyos vereséget követően a javítás kényszere nehezedett a Vasasra a zágrábiak elleni meccsen, amelyen jól is kezdett, akciógólokkal rendre vezetett az angyalföldi alakulat: az amerikai center, Jeff Powers révén 1-0-ra, majd 2-1-re, aztán Vámos Márton alakította 3-2-re, a szintén ifjú Fülöp Bence pedig – parádés húzással – 4-3-ra az állást a nyitónegyedben.

A második nyolc percben duplájára dagadt a hazai előny: előbb Katonás Gergő bombázott remekül (5-3), majd a horvát Miho Boskovic villant, a Vasas világ- és Európa-bajnoka honfitársai ellen nagyszerű lökettel igazolta klasszisát (6-4).

A harmadik játékrész Mladost-találattal rajtolt, majd hosszas – és kölcsönös – tehetetlenkedés után jött a Zagreb egyenlítő gólja (6-6). A Vasas szemmel láthatóan nem tudott mit kezdeni a kemény horvát védekezéssel, miközben a támadójátéka teljesen hatástalanná vált, s mintha önbizalom dolgában is rosszabbul állt volna Földi László legénysége.

Olyannyira, hogy a befejező nyolc perc elején már vesztésre állt a magyar együttes, Boskovic azonban egy jobb felső sarkos lövéssel egalizált (7-7), majd némi szerencsével Steinmetz Barnabás 8-7-re módosított. Csakhogy az egyenlítés megint nem maradt el, sőt bő két perccel a záró dudaszó előtt az elbambuló Vasas-védelem mellett emberelőnyből a vezetést is megszerezték a vendégek (8-9). Szűk egy perc volt még hátra, amikor kétszer is fórban támadhatott a Vasas, ám nem tudott betalálni, így pontot mentenie sem sikerült.

A Vasas március 26-án az olasz Pro Recco vendége lesz a második csoportkör harmadik fordulójában.

Eredmény:

TEVA-Vasas-UNIQA – Mladost Zagreb (horvát) 8-9 (4-3, 2-1, 0-2, 2-3)

A magyar góldobók: Powers, Boskovic 2-2, Vámos, Fülöp, Katonás, Steinmetz 1-1

Ajánlott videó

Olvasói sztorik