Sport

Sidi Péter Európa-bajnok, a csapat bronzérmes

A férfi puskások között szerzett aranyérmet a magyar lövő a bresciai légfegyveres Európa-bajnokságon.

A 2009-ben a világ legjobb férfi lövőjének választott komáromi sportoló a 60 lövéses alapversenyt 596 körrel zárta, csakúgy mint három vetélytársa, köztük az olasz Niccolo Campriani, aki a tavalyi világbajnokságon Sidi előtt szerezte meg a szám aranyérmét.

A tavalyi kontinensviadalon második Sidi aztán a délutáni döntőben nem talált legyőzőre, addig eredményéhez 102,7 kört tett hozzá, így 698,7 körös eredménnyel győzött. 2004 után lett ismét Európa-bajnok.

“A döntő utolsó lövése előtt tudtam, hogy nem szabad nagyon erős tízesre törekedni, mert ilyenkor hibázik az ember. Egy kisebb tízessel is meglehet nyerni az Eb-t, ami sikerült is” – nyilatkozta Sidi Péter. “Az aranyéremért igazán az alapversenyben kellett megdolgoznom, a 36. lövés után, amikor már négy hibánál tartottam, le is ültem, s azzal a tudattal folytattam, hogy többet nem hibázhatok, ha érmet akarok szerezni. Megint rajtam múlott a magyar válogatott sikere, de ez már nem újdonság számomra, ugyanakkor a csapatbronzérmének nagyon örülök. Ha egy körrel többet lövünk, Eb-győztesek is lehettünk volna.”

Ebben a versenyben Biatovszki Máté 593 körrel a nagyszerű 16., míg Somogyi Péter 590-nel a 38. helyet szerezte meg a 69 fős mezőnyben. Ezzel a mieink a negyedikek lettek, de mivel egy orosz versenyzőt kizártak, végül felállhattak a dobogóra.

A nap másik számában, a női pisztolyosoknál nem jutott magyar a döntőbe.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik