Sport

Középpontban a Sporttörvény és a Világjátékok

A Sporttörvény módosításának előkészítését és a 2017-es Világjátékok pályázatát nevezte a 2011-es év legfontosabb feladatának az NSSZ elnöke.

“A legnagyobb hatású feladatnak a Sporttörvény módosítását tartom, melynek előkészítésében az NSSZ is szeretne aktív szerepet vállalni – nyilatkozta a Nemzeti Sportszövetség Sajtószolgálatának Gémesi György, a szervezet elnöke. “Fontos, hogy olyan jogszabály jöjjön létre, mely tükrözi a politikai elvárásokat, ugyanakkor egyezik a civil szféra elképzeléseivel is.”

Gémesi György hangsúlyozta: az NSSZ számára az év másik kiemelkedő kihívása a 2017-es Világjátékok budapesti-gödöllői pályázatának elkészítése és beadása lesz.

“A tervről konzultáltunk a Magyar Olimpiai Bizottsággal, a fővárossal és a kormánnyal is, most azon dolgozunk, hogy a rendezvény költségeit biztosító forrásokat meg tudjuk jelölni. Információink szerint a magyar pályázat nagy eséllyel indul a versenyben, ezért szeretnénk a lehető legjobb anyagot összeállítani” – jelentette ki az NSSZ első embere, aki elmondta: az idei tisztújításon szeretné újra megkapni a bizalmat, hogy folytathassa azt az integrációs munkát, amely eddigi elnöki ténykedését jellemezte.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik