Magabiztosan vertük Kanadát is

Hibátlan mérleggel zárt a magyar férfi vízilabda-válogatott a miskolci Volvo Kupán.

A keddi, debreceni barátságos meccsen 15-4-re diadalmaskodott az olimpiai bajnoki cím védője, így a pénteki kupaösszecsapásnak csakis az lehetett a kérdése, hogy ezúttal mekkora különbséggel nyer a szövetségi kapitányáról, Kemény Dénesről elnevezett uszodában a magyar nemzeti együttes.

A lőtt gólok számának viszont most anyagi természetű plusz jelentősége is volt, mivel az esemény névadó főszponzora minden magyar találat után – a hazai pólós utánpótlás javára fordítandó – nettó ötvenezer forintot garantált a honi szövetségnek. A “licit” – lévén nyolccal verték Biros Péterék az ausztrál, majd a német együttest is – 16 gólról, azaz 800 ezer forintról indult.

A magabiztos győzelem mellett a három nap összesen 32 magyar góljának köszönhetően pedig 1.6 millió forinttal gazdagodott a sportági szövetség – pontosabban a honi utánpótlás, ha úgy tetszik: a jövő Kemény-legénysége.

Eredmény – Volvo Kupa:

Magyarország-Kanada 16-8 (4-3, 6-0, 3-1, 3-4)
a magyar góldobók:
Biros 4, Hosnyánszky, Madaras 3-3, Kis G., Török 2-2, Varga Dénes, Bátori 1-1

A másik mérkőzésen:

Ausztrália-Németország 7-6 (3-1, 2-1, 2-2, 0-2)

Az 5. Volvo Kupa végeredménye:

1. Magyarország 9 pont, 2. Ausztrália 6, 3. Németország 3, 4. Kanada 0

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.

Feldolgozottság 22:51 órakor: 92,19%

Főpolgármester-jelöltek

Karácsony Gergely
50,62%
MOMENTUM-DK-MSZP-PÁRBESZÉD-LMP
Tarlós István
44,29%
FIDESZ-KDNP
Puzsér Róbert
4,44%
ÁLLAMPOLGÁROK A CENTRUMBANEGYE
Berki Krisztián
0,66%
Független