Sport

Kubatov Gábor lett a Ferencváros elnöke

A zöld-fehér egyesület élére az egyetlen elnökjelöltet, a Fidesz országos pártigazgatóját választották.

A politikust a múlt héten jelölték a posztra, miután nem sokkal korábban lemondott Kovács Miklós. A Ferencváros nagy nehézségekkel küzd, anyagi problémái mellett folyamatosan teherként mutatkozik a vállán a labdarúgócsapat kaotikus helyzete.

Az elmúlt időszakban világossá vált, hogy az angol tulajdonos, Kevin McCabe távozik az Üllői útról, és az is kiderült, hogy Berki Krisztán lesz a focicsapatot működtető Zrt. vezetője. Ő azt mondta, örülne, ha a Ferencváros, mint anyaegyesület venné meg a részvénytársaságot, és ezzel az Üllői úti ingatlanok is a klubhoz kerülnének – újra.

Kubatov Gábor a jelölését követően azt mondta, még egyeztet a klub nagyságaival, többek között Albert Flóriánnal és Springer Miklóssal. Ha ők támogatják, vállalja a feladatot. Pénteken délben aztán a saját Facebook-profilján közölte, elvállalja az elnökséget.

Előtte szólt a legendákkal folytatott megbeszéléséről is: “Nemrég ért véget a Fradi olimpiai és világbajnok legendáival történő találkozás. Rengeteg biztatást és erő kaptam Tőlük! Megerősítettek abban a hitemben, hogy a Fradi család, és szív erősebb és becsesebb dolgokra képes, mint amit az elmúlt 20 év hozott nekünk. Ha mindannyian átérezzük az erkölcs, erő, egyetértés szellemiségét, akkor Fradival csak jó dolgok történhetnek!” – írta a Facebookon.

A rendkívüli ülésen aztán nem született meglepetés. Az FTC vezető testülete kilenc igennel és egy tartózkodással döntött az egyedüli jelölt mellett.

Kubatov Gábor az MTV Híradójának tájékoztatása szerint elmondta, elsődleges feladat a klub gazdasági átvilágítása az elmúlt öt évre visszamenőleg (már meg is bízta az egyik legnagyobb könyvvizsgáló céget ezzel), majd a szakosztályok anyagi lehetőségeinek szemlézése következik. Csak ezután jöhet szóba a labdarúgócsapat körül kialakult helyzet megoldása.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik