Sport

A törökök felmentették Taurasit, Rátgéber örül

A doppingvádak nem voltak megalapozottak, az amerikai sztárjátékos újra játszhat.

A török kosárlabda szövetség azt követően hozta meg döntését, hogy a kosaras mintáját vizsgáló labor visszavonta jelentését a pozitív eredményről. Taurasi a modafinil nevű stimulánssal, vagyis enyhe serkentővel akadt fenn egy decemberi ellenőrzés során – ahogyan arról mi is többször beszámoltunk.

A világ jelenlegi legjobb női játékosának tartott sportoló így újra játszhat a török bajnokságban. Ugyanakkor a Rátgéber László vezette Fenerbahce már szerződést bontott vele, ráadásul leigazolta a Soprontól Angel McCoughtryt is.

“Nagyon örülök a fejleményeknek, bíztam benne, hogy bebizonyosodik az ártatlansága” – mondta Rátgéber László az MTI-nek. “Most éppen edzőtáborban vagyunk, mindjárt indulunk egy meccsre, egyelőre nagyon friss a hír, fogalmam sincs, hogy mi lesz. Egyébként egy nappal azelőtt, hogy kiderült a pozitív minta, megkérdeztem tőle, hogy akar-e játszani a soron következő mérkőzésen, és egyértelmű igennel felelt. Egy doppingoló sportoló nem így tett volna.”

A magyar tréner – aki veretlen Fenerrel az Euroligában – hozzátette: a klubelnök jelenleg Litvániában tartózkodik, és várhatóan pénteken tart sajtótájékoztatót az ügyben.

A Fenerbahce a Szpartak Moszkvával, a magyar edző korábbi csapatával játszik majd az Euroliga-negyeddöntőbe jutásért.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik