Sport

Kemény Dénes újra behívókat postázott

Huszonegy játékost hívott meg a férfi vízilabda-válogatott soros felkészülésére a szövetségi kapitány.

A hétfőn közzétett lista alapján hazatér a Pro Recco (Kásás Tamás, Madaras Norbert) és a Primorje Rijeka (Varga Dániel, Varga Dénes) két-két olimpiai bajnoka, és a meghívottak között akad egy olyan pólós is, aki még nem volt válogatott: Salamon Ferenc.

Kemény Dénes a válogatott honlapjának így fogalmazott: “Abból a szempontból nagyon fontos a most ismertetett lista, hogy az abban szereplők közül mindenki esélyt kap arra, hogy bizonyítsa: helye kell legyen a májusban kihirdetendő világbajnoki keretben.”

A magyar válogatott jövő kedden, 18 órai kezdettel Debrecenben játssza első idei hivatalos mérkőzését. Az ellenfél Kanada csapata lesz, másnap, 23-án pedig kezdődik Miskolcon a Volvo Kupa, amelyen az észak-amerikai ország legjobbjai mellett Ausztrália és Németország együttese vesz még részt.

A meghívottak:

Kapusok: Baksa László, Gergely István, Nagy Viktor

Mezőnyjátékosok: Bátori Bence, Biros Péter, Bundschuh Erik, Gór-Nagy Miklós, Hárai Balázs, Hosnyánszky Norbert, Kásás Tamás, Kis Gábor, Kiss Gergely, Madaras Norbert, Marnitz Gergő, Salamon Ferenc, Szivós Márton, Török Béla, Varga Dániel, Varga Dénes, Vámos Márton, Vörös Viktor

Ajánlott videó

Olvasói sztorik