Sport

Czene civilszervezetekkel egyeztetett

Az Európai Unió soros magyar elnökségének sportpolitikai törekvéseiről tájékoztatta a civilszervezeteket Czene Attila, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium (NEFMI) sportért felelős államtitkára.

A 2011. február 22-23-án rendezendő sportminiszterek informális üléséhez kapcsolódóan kezdeményezett egyeztető fórumot a NEFMI Sportért Felelős Államtitkársága és a Külügyminisztérium, ahol a civilszervezetek részletesen megismerhették az elnökségi törekvéseket, s ehhez javaslataikkal hozzájárulhattak – derül ki a Nemzeti Erőforrás Minisztérium szerkesztőségünkbe eljuttatott leveléből.

Az eseményen a civilek tájékoztatást kaptak az elnökség kiemelt témáiról – „A Lisszaboni Szerződés és a sport, Egy jövőbeni uniós Sport Program lehetőségei, A sport és az Önkéntesség Európai Éve” −, illetve megtehették az ezzel kapcsolatos észrevételeiket, javaslataikat.

A sport ágazatának felelős vezetője kiemelte, hogy a sport jelen uniós helyzetét elsősorban két tényező határozza meg: az alig több mint egy éve hatályba lépett Lisszaboni Szerződés, valamint a 2011. január 18-án nyilvánosságra hozott európai bizottsági közlemény.

Az eseményre meghívást kapott a Magyar Olimpiai Bizottság, a Nemzeti Sportszövetség, a Nemzeti Szabadidősport Szövetség, a Magyar Paralimpiai Bizottság, a Fogyatékosok Nemzeti Sportszövetsége és a Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Kara.

Az öt kiemelt csapatsportág szervezeteinek képviselői (a Magyar Labdarúgó Szövetség, a Magyar Vízilabda Szövetség, a Magyar Kézilabda Szövetség, a Magyar Jégkorong Szövetség és a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége) is részt vettek az eseményen. Mellettük az öt legeredményesebb szövetség, mint a Magyar Vívó Szövetség, a Magyar Úszó Szövetség, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség, a Magyar Birkózó Szövetség, illetve a Magyar Torna Szövetség vezető munkatársai is megjelentek a civil fórumon.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik