Sport

Lemondott a kaposvári kosárcsapat edzője

Nehéz körülmények között folyik a munka a somogyi városban, a vezetőedző többet foglalkozna tanári munkájával, családjával.

A Kaposvár a hétvégén 104-103-ra kikapott hazai pályán a Pécs együttesétől, korábban viszont bravúrokat is bemutatott, legyőzte például a Paks csapatát, és felcsillant az esély a legjobb nyolc közé jutásra.

A Kaposvári KK ügyvezető elnöke, Monok Tibor a delfinek.hu oldalnak elárulta, Fekete Ádám vezetőedző lemondott a meccset követően, de a vele folytatott beszélgetés után sikerült a szezon végéig maradásra bírnia.

“A problémák már olyan szinten jelentkeznek, ami mindennapi stresszt és ingerlékenységet okoz. Ez a tanári munkámra, a csapat melletti szakmai munkára és persze a családi életem rovására is megy. Ezen mindenképp változtatni szeretnék. Az együttes részéről Soós Gábor csapatkapitánnyal beszéltem át a történéseket, a családdal is egyeztettem, s végül úgy határoztam, hogy a bajnokság végéig még maradok” – nyilatkozta a klub honlapjának a szakember.

Szerdán egy meccset játszottak a bajnokságban, ezen az eddig nyeretlen Salgótarján hosszabbítást követően győzni tudott Debrecenben. A két csapat a bentmaradásért küzd – a tarjániak ezzel újra nyílttá tették a kérdést.

Eredmény – férfi kosárlabda NB 1:

Factum Sport Debrecen – Konacranes-Salgótarján 100-102 (26-26, 23-22, 24-22, 19-22, 8-10)

Debrecen: Boros 16/3, Singletary 16, Mekongo 30/3, Kovács I., Langford 19. Csere: Kádár -, Mondzinger 3, Balogh A. 16, Lajsz -, Tóth G. -, Máté -.

Salgótarján: Mays 12/9, Kocsis 3/3, Rodgers 22, Koma 25, Vavra 19/6. Csere: Kiss K. 2, Sebők 15/9, Hartvich 4.

AJÁNLOTT LINK:

Fekete Ádám lemondott, de a szezon végéig edző marad (delfinek.hu)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik