Sport

Szabálytalanságok a Magyar Úszó Szövetségben

A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (KEHI) szabálytalanságokat állapított meg a MÚSZ-nál a tavalyi, margitszigeti Európa-bajnokság költségvetési támogatásának felhasználását illetően.

A kormány központi költségvetési forrásból 400 millió forinttal támogatta a 2010. évi úszó, műugró, műúszó és nyíltvízi Eb-t, miután a Magyar Úszó Szövetség 2008-ban elnyerte az Európa-bajnokság megrendezésének jogát. A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal – amely szerdán tájékoztatta az MTI-t – az Eb megrendezéséhez biztosított költségvetési támogatás felhasználását vizsgálta.

A 400 millió forintból – olvasható a dokumentumban – dr. Oszkó Péter akkori pénzügyminiszter a 2010. évi költségvetésbe 100 millió forintot elmulasztott betervezni, annak ellenére, hogy ezt egy kormányhatározat előírta számára. Így a szóban forgó támogatást 2010 júliusában az új kormánynak kellett biztosítania. Az állam a 400 millió forint közvetlen támogatáson túl közvetett módon további 442 millió forinttal is hozzájárult az Eb megrendezéséhez.

A KEHI vizsgálata megállapította, hogy “a MÚSZ főtitkára a támogatási szerződés megkötését megelőzően megalapozatlan költségvetést nyújtott be az Önkormányzati Minisztériumnak, s az Eb összköltségét 30 százalékkal magasabb összegre tervezte, közel 350 millió forinttal túllépve a reális értéket”. A hivatal az ellenőrzés során számos egyéb szabálytalanságot tárt fel, így azt, hogy “a MÚSZ közbeszerzési eljárás nélkül, illetve jogszerűtlenül lefolytatott közbeszerzést követően kötött szerződéseket, továbbá indokolatlanul kívánt egyes költségeket elszámolni, valamint a MÚSZ által foglalkoztatott személyekkel összefüggésben megállapította, hogy a Szövetség a bejelentési és járulékfizetési kötelezettségének nem tett eleget, a be nem fizetett járulék összege csaknem 20 millió forint”.

A KEHI szerint a “MÚSZ elnöke, LEN alelnökként, annak ellenére, hogy a MÚSZ által rendezett kontinensviadalon hivatalból részt kellett vennie, napidíjat vett fel az Eb ideje alatt. A KEHI kifogásolta továbbá, hogy a MÚSZ főtitkára feladatait az erre vonatkozó szerződés szerint ingyenesen látja el, ugyanakkor ezzel párhuzamosan a tulajdonában álló bt.-n keresztül hasonló feladatokért több tízmillió Ft díjazásban részesül.”

A KEHI megállapításai alapján “az Eb megrendezésére kapott 400 millió forint állami támogatásból a MÚSZ mintegy 120 millió forintra a megalapozatlan költségvetés miatt nem lett volna jogosult, további mintegy 60 millió forintot pedig jogszabálysértő módon használt fel”.

“A vizsgálat emellett több mint 130 millió forint összegű jogszabálysértő forrásfelhasználást tárt fel, e tételekkel kapcsolatban azonban a MÚSZ végül – vélhetően a KEHI ellenőrzése miatt – úgy döntött, hogy azokat nem kívánja elszámolni az állami támogatás terhére” – zárul a hivatal sajtóközleménye.

Címkék: úszásmúszkehi

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.