Sport

Kemény Dénes most nem számít a légiósokra

A vízilabda-válogatott a jövő héten kétnapos edzőtáborba vonul.

“Az eddigiek szellemében folytatjuk a munkát” – nyilatkozta Kemény Dénes a vlv.hu-nak, amikor kedden délelőtt ismertette a február 7-8-i edzésekre, a szentendrei Vizes Nyolcas uszodába meghívottak névsorát. Ezúttal a légiósokat megkímélte az utazástól a kapitány.

Az új játékosok közül a jelenleg Szolnokon szereplő Marnitz Gergő tavaly már bemutatkozhatott a nemzeti csapatban. Vörös Viktor szintén játszott már hivatalos mérkőzésen a válogatottban. Kovács Gábor 2009-ben kerettag volt, majd az egri Volvo Kupára is nevezte a kapitány, de ott nem jutott játéklehetőséghez.

Somogyi Balázs még az UTE játékosaként kapott először meghívást 2009 tavaszán a válogatott felkészülésére, majd annak az évnek a végén már szegediként is, de hivatalos mérkőzésen még nem szerepelt.

A magyar csapat az első idei mérkőzését február 22-én játssza Kanadával Debrecenben, egy nappal később pedig kezdődik a Volvo Kupa Miskolcon.

A vízilabda válogatott kerete:

Kapusok: Baksa László, Gergely István, Nagy Viktor.

Mezőnyjátékosok: Bátori Bence, Biros Péter, Bundschuh Erik, Gór-Nagy Miklós, Hárai Balázs, Hosnyánszky Norbert, Kis Gábor, Kiss Gergely, Kovács Gábor, Marnitz Gergő, Salamon Ferenc, Somogyi Balázs, Szivós Márton, Török Béla, Vámos Márton, Vörös Viktor.

Ajánlott videó