Sport

Clijsters és Li is a döntőben

A belga Vera Zvonarovát, a kínai a világelső Caroline Wozniackit búcsúztatta az Australian Open elődöntőjében.

Az első szett kiegyenlített játékot hozott, azonban Kim Clijsters döntő pillanatban elvette a második helyen kiemelt orosz Zvonarjova adogatását, előnye pedig kitartott az első felvonás végéig, így 6:3-al hozta az első játszmát.

A második etapban is brékelni tudott, azonban 4:3-as vezetésénél úgy tűnt, hogy nem tudja hozni saját adogatójátékát, az orosz hölgy már 40:15-re ment, de a belgák egyik kedvence végül behúzta a gémet, Zvonarova két könnyűnek tűnő labdát is kiütött, a meccsben maradásért adogathatott.

Az orosz játéka teljesen szétesett a végére, Clijsters magabiztosan jutott be az ausztrál nyílt teniszbajnokság döntőjébe, 2004-ben járt eleddig először és utoljára az Australian Open fináléjában, akkor a minap visszavonuló honfitársa, Justin Henin nyert három szettben.

A másik finalista a kínai Li Na lesz, aki legyőzte a világelső Carolin Wozniackit, így a dán hölgynek továbbra is várnia kell első Grand Slam-tornagyőzelmére. Wizniacki az első szettet még hozta 6:3-al, utána azonban 7:5, 6:3 arányban elbukott ellenfelével szemben.

Li személyében először jutott be kínai teniszező Grand Slam-torna döntőjébe.

Eredmények:
Wozniacki – Li 6:3, 5:7, 3:6
Clijsters – Zvonareva 6:3, 6:3

Ajánlott videó

Olvasói sztorik