Sport

Gulyás visszakerült a keretbe

A megsérülő Gál Gyula helyét veszi át a magyar férfi kézilabda-válogatottban.

Gulyás Péter azért vált ki a csapatból, mert helyet kellett biztosítani Perez Carlosnak, aki a németek elleni mérkőzésen debütált, s a 27-25-ös győzelem alkalmával remekül támadott és védekezett. Gál már a bemelegítésnél megsérült, így a jönköpingi aréna lelátójáról nézte a fontos meccset.

Mivel minden csapat kétszer cserélhet, ezért a magyarok kihasználták ezt a lehetőséget.

Kedden sok minden eldől, ami az olimpiai kvalifikációt illeti. Előbb, 16:15-től a németek a pont nélküli norvégokkal, majd 18:30-tól a magyarok a biztos elődöntős spanyolokkal, végül pedig 20:45-től a szintén négy közé jutott címvédő franciák az izlandiakkal meccselnek.

Akkor lesz a magyar csapat a csoportjában harmadik (vagyis játszhat pénteken az 5. helyért, és ez a két pozíció már biztos olimpiai selejtezőt ér), ha kedden több pontot – egyet vagy kettőt – szerez a spanyolokkal szemben, mint amennyit Izland gyűjt a franciák ellen.

Akkor lesz a magyar csapat a csoportjában negyedik (vagyis játszhat pénteken a 7. helyért, előbbi biztos olimpiai selejtezőt ér, utóbbi nagy valószínűséggel jelenti ugyanezt), ha a Mocsai-alakulat nem kap ki, s Izland több vagy ugyanannyi pontot szerez, vagy pedig ha a két együttes egyformán kikap, de a németek nem nyernek a norvégok ellen.

Akkor lesz a magyar csapat a csoportjában ötödik (vagyis játszhat csütörtökön a 9. helyért, és a vb-ről most egészen bizonyosan nem juthat olimpiai selejtezős helyhez), ha Izland és a Mocsai-csapat kedden vereséget szenved, és a németek legyőzik a norvégokat.

A világbajnok kijut a londoni olimpiára, míg az ötkarikás selejtezős helyre a vb 2-7. helyezett fut be biztosan, a vb-nyolcadik talán. Ehhez az kell, hogy Argentína (amely a másik középdöntős csoportban érdekelt) később megnyerje a Pánamerikai selejtezőt, most pedig jusson a nyolc közé (erre van még esély). Az is olimpiai selejtezőt ér a vb-nyolcadiknak, ha az a csapat nyeri meg a 2012-es Eb-t, amely most a 2-7. helyek egyikén végez. Abban az esetben, ha ugyanaz a válogatott nyeri a vb-t és az Eb-t, akkor mint világbajnok szerez direkt londoni kvótát, míg az Eb-ezüstérmes mint legjobb európai jut londoni kvótához. Tehát hivatalosan a vb-nyolcadik hely most nem ér olimpiai selejtezős helyet, ám utólag még azt érhet. Sőt, extrém helyzetben még akár a kilencedik is, de ezt csak a kontinentális versenyek (Eb és Pánamerikai-bajnokság) után (2012. január-február) lehet megmondani.

Amennyiben a magyarok a vb-ről most vagy utólag nem jutnak olimpiai selejtezős helyhez, akkor a 2012-es szerbiai Eb-ről tehetik ezt meg. Az Eb-ről az aranyérmes vagy a második (ha vb-1. és Eb-1. megegyezik) lesz ott az ötkarikás játékokon, és ezen kívül még két selejtezős helyet osztanak ki. Az egy év múlva esedékes tornán kell úgy szerepelni, hogy legfeljebb egy olyan csapat végezzen az Eb-n a magyarok előtt, amely a mostani vb-n nem volt hét között.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik