Sport

Kézi-vb: fontos győzelem a németek ellen

A magyar válogatott 27-25-re legyőzte Németországot a svédországi férfi kézilabda-világbajnokságon.

Annak ellenére, hogy a bemelegítés közben sérülést szenvedő Gál Gyula nélkül álltak ki mieink nagyon jól kezdtünk a Németország elleni mérkőzésen, az Iváncsik testvérek, Ilyés és Mocsai egy-egy találatával gyorsan el is húztunk 4-1-re (Heiner Brand időt is kért), hátul Fazekas Nándor állta a rohamokat.

A játékrész felé közeledvén aztán egyre jobban belerázódott az ellenfél, a 13. percben pedig már 7-4 volt oda, azonban nagy küzdelem árán sikerült kiegyenlíteni szűk tíz minutummal a szünet előtt. A játékrész végét a németek nyomták meg jobban, 10-12-vel fordultak a felek.

A második felvonás elején ismét remekeltünk, majd a 39. percre sikerült ledolgozni a hátrányunkat, egy szép védekezést követően Perez talált be, majd nem sokkal később két Fazekas bravúr után Iváncsik Tamás már nekünk szerzett vezetést.

A következő támadásból még egyenlített a német gárda, majd annak ellenére is elhúztunk két találattal, hogy Mocsait kiszórták a sporik. A következő emberelőnye során kétszer is beköszönt az ellenfél, így egalizálni tudott, azonban előbb Perez, majd Iváncsik Gergő zörgette meg a hálót (Zubai lerántása miatt járt a hétméteres), ismét kettő volt a fórunk.

Az utolsó percekben Fazekas védett nagyokat, majd Mocsai Lajos kért időt bő két és fél minutummal a vége előtt, hogy rendet tegyen a fejekben, ezt igazolandó Ilyés ragasztott nagy gólt Bitter kapujába.

Ugyan a túloldalon Glandorf kitekert mozdulatból betalált, Császár az utolsó percbe érve mattolta a német kapust, majd Fazekas újabb bravúrjával meglett a győzelem is, 27-25-re nyertünk.

A mieink kedden 18.30-tól a már biztos elődöntős spanyol gárdával játszanak, az eredmények alakulása miatt lehetséges, hogy elengedhetetlen a pontszerzés ellenük.

Középdöntő, I. csoport (Jönköping), 2. (utolsó előtti) forduló:
Magyarország –Németország 27-25 (10-12)

Gól: Iváncsik T. 5, Perez 5, Harsányi 5/3, Mocsai 4, Iváncsik G. 3/1, Ilyés 2, Császár 2, Zubai 1, illetve Kaufmann 5, Kraus 4/3, Glandorf 4, Gensheimer 3, Pfahl 2, Preiss 2, Sprenger 2, Haass 1, Groetzki 1, Heinl 1

Ajánlott videó

Olvasói sztorik