Sport

Tíz sportembert jelöltek a Nemzet Sportolójának

A tizenkét fős társaságban Polyák Imre olimpiai bajnok birkózó november 15-i halálával üresedett meg egy hely.

A Nemzeti Erőforrás Minisztréium államtitkársága pénteki közleményében a neveket nem hozta nyilvánosságra – az MTI érdeklődésére közölte, hogy a személyiségi jogok védelmében járt el így -, azt azonban tudni lehet, hogy a Jobbik Grosics Gyulát és Buzánszky Jenőt (a képen), az Aranycsapat két tagját jelölte, amint azt december 1-jei közleményében jelezte.

Öt nappal később az Országgyűlés módosította a sportról szóló törvényt, a változtatás értelmében egyidejűleg tizenkettőnél többen is birtokolhatják a címet.

Az Index hírportál információja szerint a jelöltek között van Fábián László kajakos olimpiai bajnok, Monspart Sarolta tájfutó, a karatés Furkó Kálmán, Pézsa Tibor kardvívó olimpiai bajnok és Tóth Géza olimpiai ezüstérmes súlyemelő is.

A sporttörvény értelmében a kormány a Nemzet Sportolója címet és az ezzel járó, havi nettó 500 ezer forintos életjáradékot a magyar sport – alapesetben tizenkét – 60 évnél idősebb, kimagasló eredményt elért sportolójának adományozhatja. Fontos kritérium továbbá, hogy a jeles személyiség aktív sportpályafutását követően is kimagasló szerepet töltsön be a magyar sportéletben.

A Nemzet Sportolója cím jelenlegi birtokosai:

Albert Flórián, aranylabdás labdarúgó (2004 óta)
Balczó András, háromszoros olimpiai bajnok öttusázó (2004)
Gyarmati Dezső, háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó (2004)
Hammerl László, olimpiai bajnok sportlövő (2004)
Keleti Ágnes, ötszörös olimpiai bajnok tornász (2004)
Kulcsár Győző, négyszeres olimpiai bajnok vívó (2004)
Portisch Lajos, olimpiai bajnok sakkozó (2004)
Székely Éva, olimpiai bajnok úszó (2004)
Weltner Györgyné Ivánkay Mária, nyolcszoros siketlimpiai bajnok asztaliteniszező (2004)
Földi Imre, olimpiai bajnok súlyemelő (2007)
Rejtő Ildikó, kétszeres olimpiai bajnok tőrvívó (2007)

A korábbi tagok:

Puskás Ferenc, olimpiai bajnok labdarúgó (2004-2006)
Zsivótzky Gyula, olimpiai bajnok kalapácsvető (2004-2007)
Polyák Imre, olimpiai bajnok birkózó (2004-2010)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik