Sport

NBA: lendületben a Spurs

A ligaelső, hét meccse veretlen San Antonio Spurs 104-95-re verte a Toronto Raptorst.

A San Antonio Spurs a Toronto Raptors legyőzésével zsinórban hetedik mérkőzését nyerte meg az NBA-ben – annak ellenére, hogy két negyedet követően még 11 pontos hátrányban volt.

“Az első félidőben gyengén játszottunk, ám a folytatásban alaposan feljavult a védekezésünk, és ezzel visszajöttünk a mérkőzésbe, ezek után jó egyéni teljesítmények mellett csapatjátékunk is remek volt” – magyarázta a találkozó után Gregg Popovich, a San Antonio vezetőedzője.

A San Antonio Spurspből elsősorban a 22 pontot és 11 lepattanót jegyző DeJuan Blairt emelték ki az amerikai szakírók, nála csak Manu Ginobili szerzett nála több pontot, 23-at. A másodéves center mellett Tim Duncan is dupla duplával, jelesül 10 ponttal és 12 lepattanóval zárt.

A 36-6-os mérleggel ligaelső Spursszel ellentétes utat jár be a Cleveland Cavaliers, amely a Phoenix Sunstől is kikapott, így 14 meccs óta nyeretlen, és 8-33-as mutatóval ligautolsó. Tavaly márciusban a Washington Wizards járt hasonló cipőben – 16-szor kapott ki zsinórban.

NBA, alapszakasz, 85. játéknapján:

Cleveland Cavaliers – Phoenix Suns 98-106
New Jersey Nets – Utah Jazz 103-95
Orlando Magic – Philadelphia 76ers 99-98, h.u.
Boston Celtics – Detroit Pistons 86-82
Milwaukee Bucks – Washington Wizards 100-87
New Orleans Hornets – Memphis Grizzlies 103-102, h.u.
Houston Rockets – New York Knicks 104-89
San Antonio Spurs – Toronto Raptors 104-95
Dallas Mavericks – Los Angeles Lakers 109-100
Denver Nuggets – Oklahoma City Thunder 112-107
Sacramento Kings – Portland Trail Blazers 90-94, h.u.
Golden State Warriors – Indiana Pacers 110-108
Los Angeles Clippers – Minnesota Timberwolves 126-111

Ajánlott videó

Olvasói sztorik