Sport

Kikapott, így biztosan nem jut tovább a Szeged

Két góllal kikapott szerdán a vendég montenegrói Herceg Novitól, így már biztosan nem juthat tovább a csoportjából az Euroligában a Szeged férfi vízilabdacsapata.

Az Újszegedi sportuszodában a négyest 9 ponttal vezető vendégek és a 2 ponttal sereghajtó hazaiak összecsapását Kásás Zoltán legényei kezdték jobban, akik első győzelmüket készültek kicsikarni az Euroliga főtáblájának utolsó előtti csoportkörében, már csak azért is, mert a december 1-jei, kinti mérkőzésen kikaptak 13–10-re.

Az első találatot a válogatott Török Béla szerezte, majd 2-0 után jött egy hatásos montenegrói válasz, viszont – a második negyedben – 4-1-re elhúzott a Tisza-parti együttes. Utána viszont a Jadran játékosai jeleskedtek, s a nagyszünetre felzárkózott a vendégalakulat 4-3-ra.

A harmadik negyedben aztán valóságos hidegzuhany érte a szegedieket: nekik semmi sem sikerült, a Herceg Novi pólósai ugyanakkor sorra belőtték helyzeteiket, el is húztak 7-4-re, s ezzel kezdett szertefoszlani a sikerről szőtt hazai álom…

A befejező nyolc perc aztán már nem hozott érdemi fordulatot. Kiss Csaba közelebb hozta ugyan csapatát (5-7), a vendégválasz azonban nem maradt el, és bár Molnár Tamás előnygóljával és Török büntetőjével szorosabb lett az állás (7-8), a legvégén elmaradt a csattanó, egy ejtésgóllal a montenegróiak bebiztosították diadalukat (7-9).

Kétgólos vereséget szenvedett a Szeged, így elúszott a továbbjutás, a befejező, 6. fordulóban, február 2-án a csongrádiak szempontjából már biztosan nem lesz valódi tétje a négyes másik magyar résztvevője, a Vasas elleni összecsapásnak a Komjádi uszodában.

Euroliga, főtábla, A csoport, 5. forduló:
Szeged-Beton VE – Jadran Herceg Novi (montenegrói) 7-9 (2-1, 2-2, 0-4, 3-2)
a magyar csapat góldobói: Török 3, Younger, Somogyi, Kiss Cs., Molnár 1-1

Ajánlott videó

Olvasói sztorik