Sport

Szepesi Nikolett ismét visszavonul

Másodszor is bejelentette az Európa-bajnoki bronzérmes hátúszó, hogy abbahagyja a versenyszerű úszást.

A Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) hétfői tájékoztatása szerint a 23 éves versenyző írásbeli nyilatkozatban közölte, hogy nem folytatja tovább.

Szepesi először a 2008-as pekingi olimpiát követően nem sokkal döntött úgy, hogy befejezi pályafutását, ám néhány hónap után mégis visszatért, sőt, sikeresen szerepelt a rövidpályás magyar bajnokságon, majd érmes lett az isztambuli Eb-n.

Kiderült azonban, hogy a nemzetközi szövetség (FINA) doppingellenes szabályzata értelmében kilenc hónapig ki kellett volna várnia az első hivatalos színre lépésig, és mivel elmulasztotta értesíteni a világszövetséget a visszatéréséről, egy évre eltiltották. Miután nemrég az is kiderült, hogy a NOB rendelkezése értelmében a hat hónapnál hosszabb eltiltásban részesült sportolók nem indulhatnak a büntetésük letöltése után esedékes olimpián, Szepesi úgy döntött, nincs értelme a folytatásnak.

Szepesi eltiltása lejártát követően január 22-től versenyezhetett volna ismét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik