Sport

Bravúros szegedi pontszerzés Kotorban

A férfi vízilabda Euroliga A-csoportjában szép, ám feltehetően nem sokat érő eredményt ért el a Kásás-csapat.

Egyértelműen a decemberben, Szegeden 13-7-es diadalt aratott, csoportelső Kotor számított a meccs esélyesének, az eddig mindössze egy pontot szerzett, sereghajtó Tisza-partiak azonban bátran kezdtek, és többször náluk volt a vezetés is.

A csata váratlanul kiegyenlített volt, és ugyan az előző kiírásban ezüstérmes házigazdák a harmadik negyedben kétgólos előnyhöz jutottak – az olimpiai bajnok Steinmetz Ádám kétszer is eredményes volt -, a Szeged még a szünet előtt ismét egyenlített.

A 6-6-ról indult zárófelvonást már a cserével végleg kiállított Molnár Tamás nélkül kezdték a csongrádiak, ennek ellenére rendre a Kotornak kellett egyenlítenie, előbb 6-7, majd 7-8 és 8-9 volt az állás, a hazaiak azonban mindig egalizálni tudtak – és végül maradt a döntetlen.

A szegedi pontszerzés miatt visszajöttek a Vasas halvány reményei a továbbjutást illetően.

Euroliga, főtábla, A csoport, 4. játéknap:

Primorac Kotor (montenegrói) – Szeged-Beton VE 9-9 (2-2, 2-2, 2-2, 3-3)

Korábban: TEVA-Vasas-UNIQA – Jadran Herceg Novi (montenegrói) 8-12

A csoport állása: 1. Jadran Herceg Novi 9 pont, 2. Primorac Kotor 7, 3. Vasas 4, 4. Szeged 2

Az egriek és a Vasas vereségéről itt olvashat bővebben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik