Sport

Az Eger és a Vasas is kikapott az Euroligában

Gerendás György együttese négy forduló után továbbra is pont nélkül áll, és már biztosan nem juthat tovább a D-csoportból.

A találkozónak egyértelműen a három héttel ezelőtt, Egerben fölényes, 11-6-os győzelmet aratott rijekaiak voltak az esélyesei. A magyar csapat ugyanakkor keményen küzdött, s egészen az utolsó negyed közepéig volt esélye, hogy bravúrt hajtson végre, ám az emberelőnyeit ezúttal is sorra kihasználatlanul hagyta, ami megbosszulta magát.

A Rijeka két magyar olimpiai bajnoka eredményesen játszott, Varga Dániel két, míg testvére, Dénes egy gólt vállalt a hazai együttes hét találatából.

D-csoport, 4. forduló:

Primorje Rijeka (horvát) – ZF-Eger 7-4 (2-2, 2-1, 2-1 ,1-0)

A magyar csapat gólszerzői: Graham, Bundschuh, Feltham, Kovács G. 1-1

A másik meccsen: a 3. csoportkörben idegenben 11-10-re maradt alul a magyar bajnok a Herceg Novi ellen. Ehhez képest 3-1-re, majd a háromszoros olimpiai bajnok Kiss Gergely szépítését követően 4-2-re ellépett a Jadran.

A második 8 percben Kiss, Katonás és a Vasas horvát világbajnoka, Miho Boskovic talált be.

A 3. negyed jól indult, hiszen az ötméterest Boskovic biztos kézzel értékesítette (6-6), és miközben a Jadran játéka leromlott, a Vasasé feljavult. Pontosabban a horvát légiós rázta meg magát, aki harmadszor is bevette a montenegróiak kapuját, először vezetett a házigazda (7-6). Nem sokáig, a hat az öt ember elleni játékban rendkívül magabiztos Jadran egyenlített, mi több, visszavette a vezetést, majd még akciógólra is képes volt (7-9). A magyar szempontból igazi pólós minidráma azonban a negyed végén játszódott le: a válogatott kapus Nagy Viktort szó szerint is átejtve 10-7-es vezetésre tett szert a vendégcsapat.

A zárónegyedben pedig már nem történt csoda. A Vasasnak is minimálisra csökkent az esélye, hogy a csoport első vagy második helyét megszerezve továbbjusson.

Euroliga, főtábla, A csoport, 4. játéknap:

TEVA-Vasas-UNIQA – Jadran Herceg Novi (montenegrói) 8-12 (2-4, 3-2, 2-4, 1-2)

A magyar csapat góldobói: Boskovic, Kiss G. 3-3, Katonás 2

A Szeged bravúros pontszerzéséről itt olvashat bővebben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik