Sport

Arn Gréta megnyerte a WTA-tornát

A magyar teniszező második tornagyőzelmét aratta Aucklandben bravúros menetelést követően.

Arn Gréta 1 óra 22 perc alatt két játszmában diadalmaskodott a címvédő belga Yanina Wickmayer felett magyar idő szerint szombat hajnalban a 220 ezer dollár összdíjazású keménypályás tenisztorna döntőjében.

A verseny során Arn Gréta cseh, svéd ellenfelet lépett le, majd következett az egykori világelső Sarapova legyőzése, hogy aztán a német Görges elleni sikerrel jöjjön a döntő, ahol szintén nem vesztett játszmát a magyar lány.

“Amikor kettős hibát ütöttem a meccslabdánál, megremegtem” – mondta a találkozó után. “Azt mondtam magamnak: üsd meg! Ha bemegy, bemegy, ha kimegy, akkor úgyis mindegy, úgyhogy üsd meg! Nem tudom leírni ezt az érzést, nem hiszem el, hogy ez megtörtént. Egy álmom vált valóra. Yanina tíz évvel fiatalabb nálam, sok tornát nyerhet még.”

A verseny során Arn négy kiemeltet is búcsúztatott, pedig úgy érkezett meg Új-Zélandra, hogy Amszterdamban maradtak a csomagjai, ráadásul edzője, Vittorio Magnelli sem kísérte el.

“Azt mondta, túl sokat utazott már életében, és Új-Zéland túl messze van, így hacsak nem vásárolok egy Concorde-ot, nem jön velem” – mesélte a budapesti születésű játékos.

Az már biztos, hogy a 31 éves Arn Gréta nagyot ugrik előre a WTA világranglistáján, amelyen jelenleg a 88., ugyanis a végső győzelemért 280 pont jár, így akár 30 helyet is előreléphet. Ráadásul összesen 37 ezer dollárral is gazdagodik.

Ez volt a magyar teniszező második WTA-döntője, az elsőt 2007-ben a portugáliai Estorilban szintén megnyerte.

A mosolygós Arn utolsó poénja, és ami utána következett:

Eredmény, döntő:

Arn Gréta – Wickmayer (belga, 2.) 6:3, 6:3

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik