Sport

Újra Európa Liga-meccset játszanak asztaliteniszezőink

Az ötödik fordulóban a férfiak a szerbeket fogadják Nyíregyházán, a nők Romániában vendégeskednek.

Az élvonalban érdekelt hölgyekre igazi presztízsmérkőzés vár Bodzavásáron (Buzau), és a csoport rendkívül kiélezett állását figyelembe véve (négy kör után mind a négy válogatottnak hat pontja van) jelentős lépéselőnybe kerül az a gárda, amely győzni tud ebben a fordulóban.

Téglás Péter együttesének eddigi mérlege két győzelem és két vereség. A romániai összecsapásra a jelenlegi legerősebb összetételű válogatott utazik el, tehát Lovas Petra, Póta Georgina és Tóth Krisztina áll majd asztalhoz. Ezt követően a női válogatott utolsó csoportmérkőzésén Horvátországot fogadja majd március 1-jén.

A Challenge-divízióban szereplő férfiak Nyíregyházán, a Bujtosi Szabadidő Csarnokban próbálják meg legyőzni a szerbeket. A csapat egy győzelemmel a kvartett negyedik helyén áll. A visszavágás vágya fűtheti a magyarokat, hiszen a két válogatott első összecsapásán a rivális otthon tudta tartani a győzelemért járó pontokat.

A mérkőzésen a németországi légiósok, vagyis Jakab János és Kosiba Dániel, az Olaszországban profiskodó Zwickl Dániel, illetve az osztrák első osztályban játszó Zombori Dávid öltheti majd magára a címeres mezt. A férfiak selejtezőcsoportjukat franciaországi vendégszerepléssel zárják.

A nőknek kiírt Románia-Magyarország találkozó 18, a magyar-szerb férfi csata 17 órakor kezdődik, kedden.

Az oda-visszavágós körmérkőzések után csoportonként az első két helyezett jut az elődöntőbe, majd következik a finálé.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik