Sport

Nagy László nem vesz részt a kézilabda-vb-n

A Barcelona átlövője nem lesz ott a január 13-án, Svédországban kezdődő világversenyen.

Az átlövő nem tudott megállapodni a magyar szövetség által felkért csoporttal a szereplésének feltételeiről. Mocsai Lajos szövetségi kapitány vasárnap az MTI-nek elmondta: most, január 2-án járt le az a határidő, amit a játékos kapott, a szövetség elnöksége pedig arról tájékoztatta őt, hogy Nagy nem tud rendelkezésére állni.

“A két félnek nem sikerült megállapodnia. Nem haragszom Nagy Lacira, de a vb nem arról szól majd, hogy ő ott van-e vagy sem. Annak tudatában építem tovább a válogatottat, hogy ő most nincs. Bízom benne, hogy ez a téma most lezárult, a keret tagjai pedig még motiváltabbak lesznek, és összefognak egy jó eredmény eléréséért” – mondta Mocsai Lajos.

Nagy már másfél éve nem játszott a válogatottban, és két hónapja jelezte: addig nem jön, amíg az általa felvetett gondok – például a sportolók napidíja és biztosítása – nem oldódnak meg. Nagy László mellett kiálltak a társak, és tárgyalást kezdeményeztek a szövetséggel, rövid ideig arra is esély mutatkozott, hogy mégis vállalja a vb-szereplést.

Az MTI érdeklődésére a játékos közölte: “részéről hírzárlat van és megértést kér.”

A vb január 13-án rajtol, a magyarok 14-én kezdenek Norrköpingben az olimpiai ezüstérmes Izland ellen, majd 15-én Norvégia, 17-én Linköpingben Brazília, 18-án Japán és 20-án Ausztria lesz az ellenfél. A középdöntőbe a legjobb három válogatott kerül.

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.