Sport

Alapkőletétel Rióban

Elhelyezték a 2016-os Rio de Janeiró-i nyári játékok olimpiai falujának alapkövét.

A ceremóniára Jacques Rogge, a nemzetközi ötkarikás testület (NOB) elnöke is hivatalos volt.

Az alapkőletételt – melyre a város nyugati részében került sor – a házigazdák a koordinációs bizottság látogatása miatt szervezték a két ünnep közé.

“A különböző egyeztetések alkalmával a NOB szemléző tagjai kifejezésre juttatták, hogy a város jól halad a munkálatokkal” – nyilatkozott Eduardo Paes, Rio polgármestere.

A város első számú vezetője megerősítette a Nemzetközi Olimpiai Bizottság illetékeseinek, hogy igyekszik minél jelentősebb magántőkét bevonni az infrastrukturális fejlesztésekbe. Elhangzott az is, hogy a brazíliai építészeket tömörítő intézet nemzetközi pályázatot ír ki az olimpiai park tervezésére.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik