Sport

A Spurs is legyőzte a Lakerst

A bajnoki címvédő Los Angeles sorozatban harmadik zakóját szenvedte el az NBA szerda hajnali játéknapján.

A San Antonióban sorra kerülő mérkőzésen a Lakers kezdett jobban, a hazaiak azonban még az első játékrészben magukra találtak, így tetemes előnnyel várták a folytatást. A második negyedben aztán a Tavasok hengereltek, így kétpontos előnnyel érkeztek a csapatok a nagyszünethez.

A harmadik etapban dőlt el igazándiból a csata sorsa, a Tony Parker vezette Sarkanytúsok masszív védelmüknek és eredményes támadójátékuknak köszönhetően megalapozták későbbi győzelmüket, a záró felvonásban pedig be is biztosították azt, 97-82 lett a vége.

Gregg Popovich legénységének ereje abban rejlik az eddigiek alapján, hogy gyakorlatilag bárki képes húzni a csapat szekerét, az ezúttal csak két (!) pontig jutó Tim Duncan „távollétében” DeJuan Blair (a képen) uralkodott a palánkok alatt, 17 egységet gyűjtött, illetve lekapott 15 lepattanót – ebből hat ráadásul támadó volt. Parker 23, Jefferson 17 pontot dobott a feszült hangulatú meccsen, egy ízben Kobe Bryant (pocsék mutatóval 21-ig jutott, 27 kísérletéből csak 8-szor talált be a mezőnyből) és George Hill, majd Richard Jefferson és Derek Fisher kakaskodott a parketten.

A San Antonio Spurs 27-4-es mutatóval vezeti az NBA-t.

A Toronto Raptors nagy meglepetésre ki tudta használni, hogy a Dallas Mavericks nélkülözni kényszerült Dirk Nowitzkit, a kanadai gárda igazi csapatmunkával győzte jóval erősebb ellenfelét, az újonc Ed Davis a padról szállt be egy dupla-duplával (17 pont, 12 lepattanó).

A floridai alakulatok is egyre jobban belelendülnek, a Miami Heat hazai pályán győzte le a New York Knicks gárdáját Dwyane Wade szezoncsúcsnak számító 40 pontjával (Lebron James és Chris Bosh egyaránt 18 egységgel és 10 lepattanóval, azaz dupla-duplával zárt), míg az Orlando Magic az újfiú Gilbert Arenas vezérletével verte a Cleveland Cavalierst. Stan van Gundy együttese nem kevesebb, mint 19 triplát értékesített, ez szezoncsúcs a csapatnál.

Nyert a Boston Celtics is, Paul Pierce 21, Ray Allen 17 pontot vállalt magára az Indiana Pacers legyőzésekor.

Esélyeshez méltóan produkált a Denver Nuggets és a Chicago Bulls is, előbbi a hármas vereségszériának vetett véget a Portland Trail Blazers ellen, utóbbi a Milwaukee Bucksot küldte haza egy sima veréssel.

Eredmények:
Cleveland Cavaliers – Orlando Magic 95-110 (33-30, 24-30, 17-15, 21-35)
Indiana Pacers – Boston Celtics 83-95 (26-19, 21-26, 20-21, 16-29)
Miami Heat – New York Knicks 106-98 (34-18, 19-22, 27-25, 26-33)
Chicago Bulls – Milwaukee Bucks 90-77 (27-15, 17-30, 23-17, 23-15)
Dallas Mavericks – Toronto Raptors 76-84 (13-23, 27-23, 19-18, 17-20)
San Antonio Spurs – Los Angeles Lakers 97-82 (27-18, 15-26, 29-18, 26-20)
Denver Nuggets – Portland Trail Blazers 95-77 (25-21, 23-20, 30-17, 17-19)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik