Sport

Kecskeméti KSE: Dénes is aláírt 2014-ig

Wittmann, Bencze és Ivkovics maradása után újabb hosszú távú elkötelezettségnek örülhetnek a szurkolók.

A T.O.M. Controll Kecskemét csapat jelenleg az ötödik helyen áll a férfi kosárlabda-bajnokságban, mondhatni, erőn felül teljesítenek Sztojan Ivkovics tanítványai.

Csak négyszer kaptak ki: hazai pályán az Albacomp, a Paks, a Nyíregyháza, idegenben pedig a Körmend ellenében. A klub már korábban megállapodást kötött a vezetőedzővel, az irányító Wittmann Krisztiánnal (a csapat legjobbjával), valamint Bencze Zoltánnal, mindannyian 2014-ig meghosszabbították szerződésüket.

Hétfőn az is kiderült, a szintén Pécsről érkező (a képen még a pécsi mezben látható) Dénes Gábor is hasonlóan cselekedett. Ahogyan a Petőfi Népe című Bács megyei napilapban a játékos nyilatkozta, örül annak, hogy Ivkovics bízik benne, és hosszú távra tervez Kecskeméten.

Fegyverneky Zsófia, a PVSK játékosának férje úgy érzi, nagyon együtt van a gárda a hírös városban, és így nem is kellett sokat gondolkodnia a “hogyantovábbon”.

A Kecskemét legközelebb december 29-én, szerdán lép pályára egykori vezetőedzője, Meszlényi Róbert csapata ellen, Sopronban.

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.