Sport

Elmaradt a szolnoki csoda az EuroChallenge-ben

Az Olaj együttese a francia Gravelines vendégeként kapott ki 82-71-re a harmadik számú európai kupasorozatban.

Vesztergom révén a Szolnok szerezte meg a vezetést a francia BCM otthonában, a negyed feléhez közeledvén azonban a gallok átvették a játék irányítását, Johnson vezérletével pedig megléptek 24-8-ra, beragadt az Olaj.

Horváth az első etap végén bevert egy triplát, ezzel pedig egy 16-0-ás szolnoki rohamot indított el, már majdnem a második játékrész közepén tartottak a felek, amikor a Gravelines ismét megzörgette a hálót. A franciák folyton megléptek egy kicsit, Pór Péter csapata azonban nagyot küzdve folyton visszakapaszkodott, Horváth és Trotter húzták a csapat szekerét.

A félidő 43-38-nál érte az együtteseket.

A harmadik negyedben már 12 is volt közte, az Olaj azonban ismét ledolgozta hátrányát, így a franciák hárompontos előnyben várhatták a záró felvonást, a Szolnoknak tíz perce volt kiharcolni a továbbjutást.

Az utolsó két minutumnak is kilencpontos hátránnyal vágott neki a Szolnok, de Clark, Horváth és Trotter, majd a hajrában Fodor köszönt be, Woodside azonban ötpontos előnynél egymás után harcolta ki a büntetőket, így a Gravelines megnyerte a meccset.

A Szolnoki Olajnak ugyan nem sikerült végül a továbbjutás a sorozatban, ugyanakkor Pór Péter együttese minden dicséretet megérdemel az EuroChallenge-ben nyújtott pazar teljesítménye miatt.

Eredmény:
BCM Gravelines Dunkerque – Szolnoki Olaj KK 82–71 (24–11, 19–27, 15–17, 24–16)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik