Sport

Fogathajtó-Eb lenne a Városligetben

A Nemzetközi Lovassport Szövetség tavasszal dönt véglegesen a kontinensviadalról, melyre Magyarország benyújtotta pályázatát.

A z Európa-bajnokság feltámasztásának ötletét a magyarok vetették fel, melynek apropóját az adta, hogy jövőre lesz a 40. évfordulója a sportág első, éppen Budapesten rendezett Eb-jének. A nemzetközi szervezet támogatja a verseny újbóli életre hívását, legalábbis erre utal, hogy a magyar szövetséget felkérte, hogy készítse el pályázatát.

“Visszaküldtük a kandidálási formanyomtatványt. Terveink szerint augusztus 18. és 21. között a Városligetben lenne a verseny, a központi stadiont a műjégpályán alakítanánk ki. Erről megkezdtük az egyeztetést a Fővárosi Önkormányzattal” – mondta hétfőn Lázár Vilmos, a Magyar Lovassport Szövetség hétszeres fogathajtó világbajnok elnöke.

A sportvezető arról is beszámolt, hogy hasonló rendezvényt szeretne, mint amilyen a december elején immár negyedik alkalommal megrendezett Lovas Világkupa, azaz számos show-műsor, továbbá díjugrató versenyek is színesítenék a programot, így a versenysport mellett a szórakoztatás is fontos szempont lenne.

Az utolsó fogathajtó Eb-t 1981-ben rendezték, ugyanakkor világbajnokságot folyamatosan tartanak, a legutóbbi időben kétsze ris Kecskeméten gyűltek össze a legjobb lovas fogatok.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik