Sport

Csoda az NHL-ben: nyert az Islanders

A mély gödörben lévő New York Islanders az Anaheim Ducks legyőzésével adott életjelet magáról az NHL legutóbbi játéknapján.

A ligautolsó New York Islanders az Anaheim Ducks elleni egygólos sikerrel véget vetett hatmeccses nyeretlenségi sorozatának, egyúttal második győzelmét aratta az utolsó 22 mérkőzésén. A “kacsák” elpáholása előtt a New Jersey Devilst tudta megverni november 26-án.

Az újabb győzelemben jelentős érdemeket szerzett Rick DiPietro, aki a kapuja felé tartó 32 lövésből 20-at védett. “Nagyon jó, hogy ismét nyertünk, ugyanakkor csupán ettől még nem leszünk boldogok. Örülni legfeljebb csak akkor lesz okunk, ha sorozatban tíz találkozón diadalmaskodunk” – magyarázta a New York Islanders reálisan gondolkodó kapusa.

Islandersből DiPietro mellett Andrew MacDonaldot és Matt Moulsont lehet kiemelni – előbbi számtalan vendégtámadást akasztott meg, míg utóbbi találata győzelmet ért az Anaheim ellen.

A Ducks 0-3-ről – a két ponttal záró Jason Blake jóvoltából – feljött egy gólra, de egyenlíteni nem tudott, így három győztes meccs után kénytelen volt ismét lenyelni a vereség keserű piruláját.

NHL, alapszakasz, 68. játéknap:
Montreal Canadiens-Boston Bruins 4-3
New York Islanders-Anaheim Ducks 3-2
Dallas Stars-San Jose Sharks 3-4, h.u.
Calgary Flames-Toronto Maple Leafs 5-2
Edmonton Oilers-Columbus Blue Jackets 6-3
New York Rangers-Phoenix Coyotes 4-3, szétlövéssel
Atlanta Thrashers-Carolina Hurricanes 2-3, szétlövéssel
St. Louis Blues-Los Angeles Kings 6-4
Minnesota Wild-Ottawa Senators 1-3

Ajánlott videó

Olvasói sztorik