Sport

Jó üzlet volt az Armstrong-Contador csata

Lance Armstrong visszatérése, illetve az Alberto Contadorral való versengése kimondottan jót tett a 2010-es Tour de France költségvetésének.

A korábban hétszer is bajnok amerikai bringás – aki már bejelentette visszavonulását – újbóli szereplése révén több kiemelt szponzor meghosszabbította szerződését, és a szervezők bejelentése szerint ez plusz 32 millió eurót jelentett.

Az is emelte a bevételeket, hogy Armstrong és az immár háromszoros győztes Contador most egymás ellen harcolt, míg korábban egy klubban tekertek.

A Tourt 186 országban 121 televíziós csatorna közvetítette idén.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik