Sport

Érdekes eset a magyar teniszezőknél

A Magyar Tenisz Szövetség Fellebbviteli Bizottsága véglegesen elutasította a Szondi SE óvását.

Az óvást azért nyújtotta be a klub, mivel Szondi SE már biztos befutónak érezte magát az országos bajnokságban, ugyanakkor az utolsó körben az addig második helyen tanyázó Győr 21-0-ás vereséget szenvedett a harmadik Kőszegtől, így utóbbi nyerte meg a sorozatot – derül ki az fmh.hu cikkéből.

A dolog azért érdekes, mert a végül bajnok együttesnek pont egy ilyen eredményre volt szüksége, hogy be tudja előzni a Szondit.

Szentes László, a székesfehérvári egyesület és a teniszszakosztály elnöke a megyei honlapnak elmondta, július 16-án 20 órakor értesültek a végeredményről, azonban mivel ez egy pénteki nap volt, így hivatalosan még nem, ám telefonon jelezték a szövetség felé, hogy óvni fognak. Beszéltek az MTSZ csapatbajnokságának ügyeit intéző Droppa Erikával, illetve az elnöknővel, Nagy Tündével is.

Mindez azért fontos, mert a fellebbviteli bizottság végül azért utasította vissza az óvást, mert nem a megadott 48 órán belül juttatták el azt a szövetségbe – ugyanakkor a péntek és a szombat munkaszüneti nap az MTSZ-ben.

Szentesnek még volt meghökkentő információ a tarsolyában: a következő évben a Szondi teniszezői elindulhatnak a Szuper Ligában, mivel elfogadták a legmagasabb osztályba leadott nevezésüket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik