Sport

NFL: megszakadt Favre sorozata

A Minnesota Vikins a legendás irányítója mellett a New York Giants elleni meccsét is elveszítette, ezzel eldőlt, hogy nem lesz ott a rájátszásban.

Keddre virradóra megszakadt Brett Favre nagy sorozata: a legendás irányító 1992 óta mindig, megszakítás nélkül 297 meccsen volt a kezdőcsapat tagja, vállsérülése miatt azonban a New York Giants ellen nem állhatott aktuális klubja, a Minnesota Vikings rendelkezésére.

A Minnesota a 41 éves irányítóval sem szárnyalt ebben a szezonban, nélküle viszont teljesen esélytelen volt a Giantsszel szemben, csak egy mezőnygólra futotta az erejéből, a 21-3-as veresége pedig azt jelenti, hogy már matematikailag sincs esélye bejutni a rájátszásba.

A Brett Favrét helyettesítő Tarvaris Jackson és Joe Webb 35 passzkísérletéből mindössze 126 yardot haladt előre a Minnesota támadósora a hétfői mérkőzésen, ráadásul Jackson egyszer el is adta a labdát. Az ellenfélnél Eli Manning két interception mellett egymaga 187 yardot passzolt, és két futott TD mellett egy touchdownt az ő átadása után érte el a New York-i gárda.

A Minnesota Vikings-New York Giants meccsre egyébként rendhagyó módon Detroitban került sor, miután a minneapolisi Metrodome tetőszerkezete a ránehezedő hó súlyától részben beszakadt, így az összecsapást új helyszínen, egy napos csúszással kellett lejátszani.

A hétfő esti rangadón (Monday Night Football) a Baltimore Ravens 21 ponttal is vezetett a Houston Texans otthonában, ennek ellenére csak hosszabbítás után tudta kiharcolni a győzelmet. A hazaiak vezére, Matt Schaub – a meccsen második – rossz passza végzetesnek bizonyult, a megszerzett labdával Josh Wilson 12 yardot futott a célterületig, eldöntve ezzel a találkozót, amely után a Baltimore 9-4-es, a Houston pedig 5-8-as mérleggel áll jelenleg.

NFL, alapszakasz, 14. játékhét:
Minnesota Vikings-New York Giants 3-21
Houston Texans-Baltimore Ravens 28-34, h.u.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik