Sport

Olimpiai bajnokai is köszöntötték Kiss Lászlót

Egerszegi Krisztina, Kovács Ágnes és Schmitt Pál köztársasági elnök köszöntötte a hétfőn 70 éves Kiss László mesteredzőt.

A jeles nap alkalmából a Testnevelési Egyetem (TF) dísztermében az úszás tanszék vezetői ünnepi konferenciát hívtak össze, amelyet az egykori szintén kiváló versenyző, jelenleg tanszékvezető Sós Csaba nyitott meg, majd a hazai szövetség (MUSZ) elnöke, Gyárfás Tamás és a szintén külföldön tartózkodó Tihanyi József, a TF dékánja üdvözölte videoüzenetben Kiss Lászlót, aki vasárnap Dubajba, a rövidpályás világbajnokságra indul a nemzeti csapattal.

A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) nevében Molnár Zoltán főtitkár méltatta a szakembert. Gratulált mesterének a világrekorder, olimpiai ezüstérmes, Európa-bajnok, jelenleg utánpótlás-kapitány Güttler Károly, s köszöntötte az ünnepeltet Ruza József MUSZ-főtitkár, Hargitai András korábbi szövetségi kapitány és Kiss László szakmai “örököse”, Turi György, a kőbányai úszóműhely irányítója is.

A számos vendéget felvonultató eseményen levetítették azt a filmet, amelyet Tóth Ákos, az úszás tanszék korábbi vezetője készített kifejezetten erre az alkalomra.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik