Eb: történelmi zakó a norvégok ellen

A magyar válogatott harmadik csoportmeccsén 34-13-ra kikapott Norvégiától az Európa-bajnokságon.

A D csoportban a délutáni meccsen eldőlt, hogy a Szlovéniát 29-19-re legyőző Franciaország jut tovább harmadikként a kvartettből, az esti meccsen az volt a kérdés, hogy az egyaránt két sikerrel kezdő Magyarország, vagy a társházigazda Norvégia nyeri-e a négyest.

A meccs jól kezdődött a mieink számára, a hazaiak három helyzetet is kihagytak (egy ízben a kapufa segítette ki Pálingert), így Szabó a 2. percben a magyaroknak szerzett vezetést.

2-2-ig fej, fej mellett haladtak a csapatok, ekkor azonban Haraldsen kapus bravúrt bravúrra kezdett halmozni, a norvégok pedig fokozatosan növelték előnyüket, Thorir Hergeirsson játékosainak pedig pontosan tíz perc kellett ahhoz, hogy nyolc gólt szerezzenek. Bulath két gólja némiképp felrázta a magyar együttest, azonban a legnagyobb favoritnak kikiáltott hazaiak semmit sem bíztak a véletlenre, így már a félidőre tetemes előnyt szereztek, eldőlni látszott a mérkőzés, Szucsánszki találatával alakult ki a 19-7-es félidei eredmény.

Katrine Lunde Haraldsen elképesztő statisztikával zárt az első harminc perc végén, 22 lövésből 15-öt is hatástalanított, Pálinger 25-ből hetet fogott.

A második félidő is magyar góllal indult, Sopronyi nevéhez fűződött, a norvégok azonban ezúttal is postafordultával válaszoltak. Míg a magyar lányoknak semmi sem akart összejönni (Haraldsennek is köszönhetően), addig a mieink kapujába csak úgy záporoztak a labdák, akcióból, illetve hetesből is beköszöntek a norvégok.

Tíz perccel a vége előtt már majdnem húsz virított közte, így az érdemi kérdések eddigre már rég eldőltek. Az 53. percben eljött az első norvég kiállítás is, Haraldsen így emberhátrányban is meg tudta mutatni képességeit, Tomori, Szucsánszki, majd Ábrahám ziccerét fogta.

Az 57. percben Alstad hetesből beállította a közte húszat, de a hazaiak továbbra sem álltak le, így a vége 34-13-as norvég siker lett. A vereség történelmi: az eddigi negatív rekord a tavalyi Világkupán ugyancsak a norvégokkal szembeni 33-13-as kudarc volt térmérkőzésen.

Mátéfi Eszter szövetségi kapitány együttese már korábban kikarcolta a középdöntőbe jutást, ahová a maximális négyből két pontot visz magával. A következő szakaszban sorrendben a németeket bravúrral kiejtő ukrán, majd a holland és a svéd válogatottal találkozik.

Eredmény:
Norvégia – Magyarország 34-13 (19-7)

Ajánlott videó mutasd mind

„Ne keresd a logikát!” – járványügyi védekezés egy magyar iskolában

Salgótarjáni diákok mesélték el lapunknak, milyen kaotikus helyzetet okozhat, ha felüti a fejét a koronavírus egy iskolában. A kormány az őszi szünettől vár megváltást, a szakszervezet szerint viszont számos európai országhoz hasonlóan itthon is digitális oktatásra lenne szükség a felsőbb évfolyamokon.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.