Sport

Elkezdődött az ökölvívó országos bajnokság

Administrator
Administrator

2010. 12. 09. 07:00

Negyven egyesület 91 versenyzője mérlegelt Nagykanizsán a szerdán megkezdődött 87. magyar férfi ökölvívó-bajnokságon. Az első napon a legjobb nyolc közé kerülés volt a tét.

Számos mérkőzés idő előtt ért véget, egyszer pedig még az áram is elment, de a röpke rövidzárlatot követően folytatódtak a küzdelmek.

Az Európa-bajnok Bacskai Balázs (69 kg) összecsapása sem tartott sokáig, a második menet közepén, a második rászámolás után ellenfele, File Roland edzője bedobta a törülközőt.

“Többször találkoztam már “Filével” magyar bajnokságon vagy Bocskai-emlékversenyen, és mindig az első fordulóban. Eddig rendre kihúzta ellenem a három menetet, most először sikerült idő előtt befejeznem a küzdelmet. Kirobbanó erőben érzem magam, kétszer is megrendítettem ellenfelemet, mindkétszer sorozás után” – mondta a Vasas 22 éves öklözője.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Budapest, 2012. január 6.
Simor András, a Magyar Nemzeti Bank elnöke (j2) érkezik a kormányfő parlamenti dolgozószobájába. Mögötte áll Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter (j), Fellegi Tamás, az IMF-tárgyalásokkal megbízott tárca nélküli miniszter (b2) és a Miniszterelnökséget vezető Varga Mihály (b).
MTI Fotó: Kovács Tamás
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.